Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 06. 04.

Losonczi Ottó ezüstérmes, Dávid ötödik az U23-as Európa-bajnokságon

Nyugodt szívvel jelenthetjük ki, helytálltak közös debütálásuk során a Losonczi-testvérek! Az idősebbik, Ottó fantasztikus ezüstérmet szerzett, míg Dávid pályafutása első pont szerző helyezését érte el Isztambulban.

A sors is úgy akarta, hogy szakosztályunk két kiválósága egy napon küzdhessen a törökországi U23-as Európa-bajnokságon. A program szerint Ottó és Dávid súlycsoportját is keddre és szerdára írták ki.

Ottó a 67 kilóban szerencsés volt, hiszen a tizenöt fős mezőny legkisebb számát kapta a sorsolásnál, így gyakorlatilag az első körben nem kellett birkóznia, hiszen már a nyolcas táblán volt. A második fordulóban aztán jött a finnt legyőző norvég Thoresen. Ottó és a norvég egyből bele csapott a lecsóba, hiszen már rögtön az elején egymásnak ugrottak a felek. Ebből birkózónk jött ki jobban, hiszen egy zóna széli helyzetben hatalmas csapott szaltót dobott ellenfelén, amit négy ponttal jutalmaztak a bírók. A folytatásban is magyar fölény volt, Ottó esélyt sem adott a norvégnak, 9-0-ig, azaz technikai tusig meg sem állt.

Következett még az nap délután az elődöntő, ahol a moldovait és a törököt legyőző szerbiai Nagy Szebasztian volt az ellenfél. Ottó igencsak jól ismerte riválisát, hiszen épp tőle kapott ki 2017-ben Szombathelyen az U23-as Európa-bajnokságon. Most itt volt a lehetőség a visszavágásra és élt is vele. Nagyon higgadtan kezdte a mérkőzést, erejét beosztva folyamatosan őrölte fel Nagyot. A munkának hamar beérett a gyümölcse, hiszen ez a mérkőzés sem tartott hat percig, Ottó 9-0-ra diadalmaskodott, ezzel bejutott a szerda esti fináléba.

Eközben a 82 kilogrammosoknál Dávid is szorgoskodott. Kezdésként gigászi csatában, fordulatos mérkőzésen, de legyőzte 4-3-ra legyőzte a bolgár Dermanszkit, majd jöhetett egy jóval nagyobb falat, a junior Európa-bajnok, junior világbajnoki bronzérmes német Hannes Wagner. A német sráccal már több magyar versenyzőnek is meggyűlt korábban a baja, Dávidnak sem volt egy sétagalopp ez a mérkőzés sem. A küzdelem elején a német szerzett vezetést, Dávid azonban nem adta fel, küzdött tovább és akaratosságának köszönhetően szépen gyűjtötte a pontokat. A meccs hajrájára a német teljes elkészült az erejével, Dávid is meg volt már  fáradva, de egy hajszállal jobban bírta, végül újabb 4-3-as pontozással tovább jutott az elődöntőbe.

Sajnos a sorsolás egyre erősebb volt, a döntőbe jutásért a későbbi Európa-bajnok orosz Margarijan következett, aki nem hagyta, hogy végig menjen a mérkőzés, idő előtt eldöntötte (10-1-re győzött), hogy Dávid a bronzmérkőzésen lesz majd érdekelt.

A helyosztók másnap este kerültek lebonyolításra, így volt ideje pihenni mindkét birkózónknak. Ottó a 67 kilóban a korábbi junior Eb-bronzérmes orosz Mirzojannal nézhetett farkasszemet a szőnyeg közepén. Sajnos az orosz egy lenti helyzetbe küldés után hamar meglépett, kétszer is eldobta két pontért birkózónkat, majd állásból egy újabb két pontos akcióval már 7-0-ra vezetett. Versenyzőnk ekkor rákapcsolt és elkezdte fárasztani riválisát. A bírók nagyon nehezen akarták meginteni Mirzojant, de végül bő egy perccel a vége előtt beadták az intést és Ottó lenti helyzetbe küldhette őt. Sikerült is egyszer megpörgetnie, ez azonban csak a 7-3-as szépítéshez volt elég.

Pár mérkőzéssel később Dávidot is szőnyegre szólították a 82 kilogrammosok bronzcsatájára az azeri U23-as Eb-bronzérmes Vazirzade ellen. A nála jóval idősebb és rutinosabb azeri sajnos nem kegyelmezett, folyamatosan akciózott és 9-0-ra, technikai tussal győzött a bronzmérkőzésen.

A Losonczi testvérpár tehát óriásit küzdött Törökországban. Ottó megszerezte pályafutása második ezüstérmét világversenyről, ráadásul ismét Isztambulban, míg Dávid élete első kötöttfogású világversenyén, mindössze 18 évesen Európa-bajnoki ötödikként zárt. Birkózóink egyéni eredményeikkel nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország a csapatpontverseny előkelő negyedik helyén zárjon, megelőzve olyan birkózó nagyhatalmakat, mint Ukrajna, Azerbajdzsán vagy Örményország.

 

Nyolcaddöntő:

82 kg: Losonczi Dávid – Roszijan Dermanszki (bolgár) 4-3

 

Negyeddöntők:

67 kg: Losonczi Ottó – Morten Thoresen (norvég) 8-0

82 kg: Losonczi Dávid – Hannes Wanger (német) 4-3

 

Elődöntők:

67 kg: Losonczi Ottó – Nagy Szebasztian (szerbiai) 9-0

82 kg: Vaag Margarijan (orosz) – Losonczi Dávid 10-1

 

Bronzmérkőzés:

82 kg: Eltun Vazirzade (azeri) – Losonczi Dávid 8-0

 

Döntő mérkőzés:

67 kg: Alen Mirzojan (orosz) – Losonczi Ottó 7-3

 

További képek: https://www.facebook.com/esmtkbirkozas/posts/1932528390112171