Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2019. 05. 08.

Öt verseny május első hétvégéjén

Három országos bajnokságon, egy junior és egy felnőtt nemzetközi versenyen is szőnyegre léptek az ESMTK birkózói május első hétvégéjén. A hétvége mérlege: 6 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérem.

Immáron 10. alkalommal emlékeztek Szentesen az olimpiai bajnok Lőrincz Mártonra. Az emlékverseny idén a diák II-es korosztály szabadfogású országos bajnokságának felelt meg, ahol a feljutott 240-ből 191-en részt is vettek, köztük kilenc erzsébeti birkózópalánta is.

A mieink közül végül négyen birkózhattak éremért. Diák II-es csapatunk talán legrutinosabb versenyzője, Kertész Dominik meg is nyerte a bajnokságot, az 54 kilogrammosok között esélyt sem adott ellenfeleinek. Dominik bajnoki címe mellett Antaly Sándor révén egy bronzérmet is bezsebelt alakulatunk, valamint két ötödik helyezés is született.

Diák II-es eredményeink:
26 kg: 5. Bagoly Boldizsár
42 kg: 5. Kalina Balázs
46 kg: 3. Antaly Sándor
54 kg: 1. Kertész Dominik
Kiesett: Kerecsanin Mátyás, Sánta Levente, Segyó Marcell, Szabó Borisz, Soltész Patrik.

Ugyancsak szabadfogásban tartották a serdülők országos bajnokságát, melynek a győri Olimpiai Sportpark adott otthont. Csapatunk hét birkózóval próbált szerencsét a bajnokságon, akik közül hárman is döntőbe kerültek. A fináléban végül Takács Zsolt szoros csatában, de kikapott az 57 kilogrammosoknál, viszont Mányik Dávid az 52-ben, Bazsó Adolf pedig a + 85-ben könnyedén nyerte meg a döntőt és örülhetett a bajnoki aranynak.

Szakosztályunk két arany- és egy ezüstéremmel a csapatpontversenyt is megnyerte Győrben.

Serdülő eredményeink:
52 kg: 1. Mányik Dávid
57 kg: 2. Takács Zsolt
+ 85 kg: 1. Bazsó Adolf
Kiesett: Kovács Olivér, Zwick István, Katona Kristóf, Nagy Gergely.

A Struhács György vezette junior kötöttfogású válogatott tagjaként utazott Romániába kadet világ- és Európa-bajnok, junior Eb-ezüstérmes birkózónk, Szőke Alex. Büszkeségünk a 97 kilogrammosok mezőnyében bolgár, grúz, ukrán és lengyel birkózókat legyőzve aranyérmet szerzett.

Junior eredményünk:
97 kg: 1. Szőke Alex

Felnőtt birkózóink egy része a szigetszentmiklósi szabadfogású férfi és női országos bajnokságon, másik része pedig az orosz Ali Alijev szabadfogású nemzetközi versenyen birkózott. A hazai megmérettetésen a hölgyeknél Sleisz Gabriella, a férfiaknál pedig Tóth Bendegúz szállította a bajnoki címet. Gabi magabiztos birkózással hozta a papírformát, míg Bende legyőzte többek között a londoni olimpiai játékok bronzérmesét, a vb-bronzérmes, Eb-ezüstérmes Hatos Gábort. A két bajnoki arany mellett Balázs Barna és Mester Milán egyaránt bronzérmet zsebelt be.

Felnőtt bajnokságon elért eredményeink:
Női:

65 kg: 1. Sleisz Gabriella

Férfi:
61 kg: 3. Balázs Barna
79 kg: 3. Mester Milán
92 kg: 1. Tóth Bendegúz

Az oroszországi Kaszpijszkban megrendezett Ali Alijev nemzetközi viadalon az 57 kilogrammos Khalidov Gamzatgadzhi és a 65 kilogrammos Asarin Roman helyezetlenül zárt.