Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 05. 04.

Sleisz Gabriella ismét Európa-bajnok ötödik helyezett

Szakosztályunk két kiváló birkózót adott a magyar válogatottnak a 2018. évi felnőtt Európa-bajnokságra. A mieink közül a női 65 kilogrammos Sleisz Gabriella végül ötödik helyezettként zárt, míg a férfi 65 kilóban szereplő Asarin Roman egy vereség után búcsúzni kényszerült.

Az idei felnőtt Európa-bajnokságnak az oroszországi Kaszpijszk adott otthont. Magyarország összesen 21 versenyzővel vett részt a budapesti világbajnokságot követő második legfontosabb versenyen, köztük két ESMTK-s birkózóval.

A hölgyek versenyében az egyetemi vb-bronzérmes Sleisz Gabriella a 65 kilogrammosok között próbált szerencsét. Gabi a tizenegy fős súlycsoport alsó ágára került a sorsolást követően, ráadásul selejtezni is kényszerült. Ellenfele a későbbi ezüstérmes azeri Elisz Manolova volt. Gabi hatalmasat küzdött az azerivel, végül azonban 3-0-ra kikapott tőle. A mérkőzés során egyébként Manolova többször is szabálytalankodott Gabival szemben, sőt, egyszer egy rossz szituációban úgy megszorította birkózónk nyakát, hogy Gabi elájult a szőnyegen. Szerencsére nagyobb baj nem lett, folytatni tudta a küzdelmeket.

Mivel az azeri Gabi legyőzését követően a döntőig meg sem állt, így versenyzőnk a vigaszágon folytathatta az Európa-bajnokságot. A háromszoros U23-as Eb-ezüstérmes cseh Adela Hanzlickova volt Gabi ellenfele, akivel korábban már többször is találkoztak. Ezúttal is nagy küzdelem volt kettejük között, végül azonban Sleisz jött ki jobban, 8-1-re győzött. Gabi remekül taktikázott a mérkőzés során, végig uralta a második félidőt, amely során egy remek csípődobással biztosított be igazán a bronzmérkőzésen való részvételt. 

A hőn áhított dobogó harmadik fokáért folytatott csatában a 2012-es Európa-bajnok svéd Henna Johansson nézett farkasszemet büszkeségünkkel. Gabi sajnos ezen a mérkőzésen már nem tudott újabb bravúrt elérni, két levitel és egy intés 5-0-s svéd győzelmet hozott. Sleisz Gabriella ezzel pályafutása során negyedszer lett ötödik a felnőtt Európa-bajnokságon.

Ugyancsak a 65 kilóban, ám a férfiak között küzdött Asarin Roman. A mindössze 21 éves versenyzőnk újoncként utazott a felnőtt világversenyre, ahol súlycsoportjában tizenhét birkózót számláltak. Asarin az alsó ágra került és igencsak nehéz sorsolást kapott.

Bár kezdésként egy verhetőnek tűnő birkózóval kellett megküzdenie, végül 7-4-re kikapott a lengyel Bienkowskitól. Roman legyőzője végül a németet is megverte (9-0), ám a számunkra is jól ismert Iljasz Bekbulatov elleni elődöntő már sima vereséget hozott (12-0) számára, ezzel eldőlt, hogy Asarin búcsúzni kényszerül a dagesztáni Európa-bajnokságtól.