Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2023. 02. 21.

Jó meccsek és győzelmek

Február 19-én, az U-12 3×3 torna utolsó előtti fordulójában ismét hazai környezetben léphettek pályára az ESMTK utánpótlás jégkorongozó növendékei. Mivel a héten Valentin-nap volt, a jégkorong „szerelmesei” is gyülekeztek vasárnap kora reggel a jégkorong XX. kerületi „bázis”-létesítményénél. A közel 1 hónappal ezelőtti sikeres erzsébeti fordulót követően kis csapatunk újból elfoglalta saját öltözőjét. 10 óra után folyamatosan érkeztek a lányok és fiúk vidáman és izgatottan. A bemelegítésnél az időjárás nem volt kegyes hozzánk, így a fiúk a folyosón focizgattak, míg a hölgyek bandáztak-csevegtek egymással.

A körítés ismét magas színvonalú volt – kiváló jég, fülbemászó zene… Ahogy közeledtünk a 11 órához, szépen gyülekeztek az eseményre a nézők és szülők. Jó volt látni, hogy legkisebb korosztályunk már a sípszó előtt is hogy izgult-szorított a csapattársaiért.

Csapatunk edzője a meccs előtti „szülőmentes” pár percben megdicsérte a múlt heti munkát és az e heti aktív részvételt, és megállapította, hogy ha jégkorongosai megcsinálják azt, amit az elmúlt edzéseken gyakoroltak, akkor jó meccseket játszhatunk, és győzelmekkel mehetünk haza.

Az első megmérettetést a II. kerületi csapat ellen vívtuk. Sok jó egyéni teljesítményt láthattunk mindkét oldalon, azonos erők küzdelme folyt a jégen. Elég intenzív volt a játék képe mindkét csapatnál. Szép, látványos jégkorong jeleneteknek lehettünk tanúi a 2×15 perc alatt. Megszereztük a vezetést, de a Jégkert csapata fokozatosan átvette a kezdeményezést. Igaz, elég sok emberelőnyünk volt, de nem sikerült gólra, gólokra váltani. Így megérdemelten a kék-fehér csapat szurkolói örülhettek, amikor lefújta a bíró a mérkőzést. Jégkert–ESMTK: 6–3.

A második felvonás emlékeztetett: az elmúlt forduló egyik fájó vereségét szenvedtük el a Vidra SE ellen, akik akkor sajnos megérdemelt győzelmet arattak ellenünk. Mindig kiélezett, jó mérkőzéseket vívunk a kék-sárga színeket képviselő ellenfelünkkel. Az ESMTK trénere a rövid szünetben a következő kis motivációs mondattal biztatta jégkorongosainkat: „Ahhoz, hogy az ember győzni tudjon, hozzátartozik, hogy tudjon veszíteni is”, azaz a múltkori ellenük megvalósított játékunkat javítsuk ki azzal, hogy: Győzzünk közösen! Sok-sok helyzet és gól volt jellemző a találkozón. Mindkét oldalon akadtak szép jelenetek. És sportnyelven az évszázad (angol-magyar) mérkőzését eredményében lemásolva szép győzelmet arattunk a mindig jó erőkből álló budakalászi csapat ellen. Lefújás után győzelmünk megünneplése céljából „portásunk” örömére „kicsi a rakás, mindenki a kapusra ugrás”-sal ünnepelték meg a diadalt.

Kis jégkarbantartás következett. Szakács edző kihasználta a 10 perces szünetet, sok infóval és tanáccsal látta el „gyerekeit”. A banán és a csoki is jól esett a megérdemelt első küzdelmes mérkőzés után.

Az utolsó mérkőzésen a Mecsek lábánál elhelyezkedő Pécs városának csapata volt az ellenfelünk. Az elmúlt mérkőzések tapasztalatai alapján nem mi voltunk az esélyesek – látta is Szakács Ferenc… Kis lelkesítő kiáltást eszközölt, és az öltözőből kiinduláskor mondta jégkorongosainak: „Mindig emlékezz arra, hogy az igyekezet és a küzdelem megelőzi a sikert, még a szótárban is, DE ha igyekszel, az győzelemhez vezethet”. Húzott egy óriásit a Mester, a sorokat egy kicsit átvariálva „19-re lapot húzott”. Ennek tudatában olyat tett a csapatunk, amit eddig még sosem. Minden sorunk „beletett” a közösbe. Kapusunk fogott, mint a „festék”. Leány sorunk kiválóan játszott. Második sorunk gólerősen játszott. Harmadik sorunk taktikusan tartotta az eredményt. Minden tökéletesen alakult. Fergeteges meccsen 14–9-re Baranya vármegye jeles csapatát „hazaküldtük”.

Az ESMTK drukkerei megköszönték a fehér-piros-fekete mezes 9–11 éves korosztályú csapatunknak, milyen ügyesek voltak – a szokásos csokidobálás sem maradhatott el a vastaps közepette. Szurkolóink rá is kezdtek a „Nekünk ti vagytok a legnagyobbak, alé, alé” ritmusú sorokra.

Az U12 UP csapatunk jeles tagjai: Benei Balázs – Bránya Bence – Czirbesz András – Grósz-Kállai Botond – Káposztás László – Karácsonyi Máté – Király Kisó Kira – Koszó Kitti – Markó Enikő – Várnai-Kovács Áron – Várnai-Kovács Laura. És csapatunk edzője: Szakács Ferenc.

Összegezve jó meccseket éltünk át, sok gólt láttunk, és nagy élmény volt a gyerekeknek, hogy sok lelkes jégkorong fanatikus látogatott ki a Jégcsarnok lelátóira.

Ha valaki személyesen ott volt fordulónkon, és kedvet kapott 6–12 éves gyermeke, várjuk szeretettel edzéseinkre, hétfőnként, szerdánként és csütörtökönként 17 órai kezdettel.

 

Szombaton, február 25-én 10:30-kor legfiatalabb korosztályunk lép jégre az ESMTK Jégcsarnokban. U12 csapatunk pedig másnap, 26-án a II. kerületi Jégkert SE vendége lesz a 2022/2023-as szezon utolsó fordulójában.

 

Kövesse folyamatosan híreinket az esmtkhoki.com, az esmtk.hu, illetve az ESMTK jégkorong utánpótlás Facebook oldalon!

 

…”Mert Életünk A Hoki”

Hajrá ESMTK!