Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 04. 24.

Kiütéses győzelem Martonvásáron

Nagyszerű idegenbeli sikerrel kezdte a Pest megyei ifjúsági férfi kézilabda-bajnokság rájátszását az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek jó játékkal magabiztosan győzték le a Martonvásár együttesét.

Az április első felében befejeződött alapszakaszt a 10. helyen zárta az ESMTK a tizenhárom tagú mezőnyben. Schmauder Antalné csapata ugyan a legkevesebb gólt lőtte a 24 forduló során, viszont az ötödik legkevesebb gólt kapta.

A mezőny három részre osztva folytatja a küzdelmet a végső helyezésekért. Az erzsébetiek a 9–13. helyért játszanak, és az alapszakaszban elért helyezésük alapján három ponttal kezdték a minibajnokságot. Minden csapat négy mérkőzést játszik, kettőt otthon, kettőt idegenben.

Az első fordulóban a 9. helyezett Martonvásárhoz látogattak a piros-fehérek. Tavaly szeptemberben hét góllal kikaptak itt, januárban viszont hárommal nyertek Pesterzsébeten. A martonvásári csapatból van, aki már más klubban játszik, és ez növelte az ESMTK esélyét egy jó eredmény elérésére. Az erzsébetiek éltek is a lehetőséggel, az első perctől kezdve nagy odafigyeléssel, motiváltan kézilabdáztak. Tokaji Roland remek teljesítményt nyújtott a kapuban, Szadai Barnabás jól irányított, Pölöskei Márk pontos lövésekkel keserítette el a hazaiakat. A szünetben 15-9-re vezettek a piros-fehérek, és végül 31-20-ra nyerték meg a mérkőzést. Pölöskei 13, Szadai, Bencsik László, Nyisztor János 4-4, Vagyóczki Patrik 3, Seben Dominik 2, Kiss Vajk 1 gólt szerzett. Ezzel a győzelemmel az ESMTK megelőzte a Martonvásárt a tabellán.

– Maximálisan elégedett vagyok a srácokkal, jó felfogásban, nagy akarással játszottak – dicsérte csapatát Schmauder Antalné. – Végig segítették egymást, és a nagy előny birtokában is megfelelően koncentráltak. Ezen a meccsen megmutatták, hogy mire képesek, ha mindannyian odateszik magukat.