Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 05. 28.

Amikor az ötös egyest ér

Vannak mérkőzések, amelyekről szólva jobb, ha csak a száraz tényekről beszélünk. Az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapatának legutóbbi meccsére is ez illik: a piros-fehérek súlyos vereséget szenvedtek az MTK Budapest II együttesétől a csepeli matinén.

A 2017–18-as évad utolsó idegenbeli mérkőzését a szebb napokat látott csepeli stadionban vívta az ESMTK az MTK második csapatával. A kék-fehérek a felnőtt futballban szokatlan időpontban, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel rendezték meg a találkozót. A két gárda így szikrázó napsütésben, nagy melegben vonult ki a pályára. A mieink kapujában a sárga lapok miatt eltiltott Bonica Sebastian helyett Gecse Gyula állt.

Alig kezdődött el az összecsapás, amikor egy erzsébeti labdavesztés után megszerezték a vezetést a hazaiak. A piros-fehérek játékából hiányzott az átütőerő, egy rossz passzon, beadáson rendre elakadtak a támadásaik. Aztán a szünet előtt nem sokkal egy újabb hiba másodszor is MTK-gólt eredményezett.

Turi Zoltán vezetőedző megpróbálta felrázni a társaságot, két cserével frissíteni akarta a csapatot, de nagy változás nem történt. Sőt, néhány perc elteltével már háromra nőtt a különbség. Az utolsó negyedórában ismét az erzsébeti kapuba került a labda, majd a hosszabbításban megkaptuk a kegyelemdöfést. Legutóbb még április 28-án, Cigándon szerzett gólt az ESMTK, azóta több mint négy és fél meccsen nem találtak a hálóba a mieink.

– Ezt a mérkőzést nem igazán tudom értékelni, nem szeretnék magyarázkodni, kifogásokat keresni – mondta Turi Zoltán. – Míg a Putnok ellen rengeteg és a Monorral szemben is több helyzetünk volt, ezúttal nem voltak komoly lehetőségeink, hátul pedig nagy hibákat követtünk el, amiket rendre góllal büntetett az MTK.

A bajnokság utolsó mérkőzésére június 3-án, 16.30-kor kerül sor az Ady Endre úton, az ellenfél a Jászberény lesz.

 

MTK Budapest II–Erzsébeti SMTK 5-0 (2-0)

ESMTK: Gecse – Privigyei, Madarász, Markovics, Tóbiás – Bányai, Mészáros L. (Pölöskei, 46.), Slezák – Lázár (Gyökér, 73.), Horváth L. (Nicsenko, 46.), Soós B.