Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 03. 08.

Az ESMTK beadja a licenckérelmet

Az elmúlt hetekben sokat dolgozott az Erzsébeti SMTK vezetése annak érdekében, hogy a március 9-i határidőre be tudja adni a klub licenckérelmét a labdarúgó NB II-re. A részletekről Harót János, az egyesület elnöke adott tájékoztatást.

Mivel az ESMTK stadionja egyelőre nem felel meg a másodosztályban megkövetelt feltételeknek, a licenckérelemben meg kellett jelölni egy másik pályát, ahol feljutás esetén játszaná a csapat a hazai mérkőzéseit. A szomszédvár Soroksárral folytatott tárgyalások eredményeként klubunk a jelenleg is az NB II-ben szereplő sárga-feketék Haraszti úti stadionját adta meg ideiglenes otthonnak.

A követelményrendszer alapján az illetékesek megvizsgálták, milyen módosításokra lesz szükség ahhoz, hogy valóban otthon futballozhassanak a piros-fehérek a második vonalban. Az egyik öltözőt meg kell nagyobbítani, ki kell alakítani a negyedik játékvezetőnek egy külön fedett részt a felezővonalnál, a lelátón megfelelő munkakörülményeket kell teremteni a média számára, azaz szükség lesz egy elkülönített sajtóhelyre. Az Ady Endre út felőli oldalon tavaly készült el az ottani nézőtér nagy részének tetőszerkezete, ezt a lelátórészt a pálya teljes hosszában meg kell építeni. Komoly beruházást igényel egy olyan korszerű eredményjelző tábla megvásárlása, amelyre kiírhatók az összeállítások, a cserék, a góllövők. A televíziós közvetítésekhez szükséges állványokat adott esetben bérelni fogja majd az ESMTK.

– Szerény számításaink szerint a költségek harmincmillió forint felett lesznek, aminek az előteremtése nagy feladatot ró majd ránk – mondta Harót János. – Az előrelépés érdekében azonban mindent meg kell tennünk. Az összes szükséges dokumentumot elkészítettük, reméljük, az MLSZ elfogadja a kérelmünket.

A szakmai oldalon is számos követelményt támaszt a szövetség az NB II-es klubokkal szemben, például a stábban lenniük kell prolicences végzettséggel rendelkező szakembereknek. Ezzel azonban majd csak akkor kell foglalkozni, ha a csapat kiharcolja a feljutást.