Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 02. 17.

Bővült a keret

A téli átigazolási időszak február 14-én éjfélkor zárult az NB-s labdarúgócsapatok számára, mostantól csak klub nélküli játékosokat szerződtethetnek a csapatok. Az utolsó pillanatokban több egyesületnél is történtek változások, így az Erzsébeti SMTK-nál is.

Az NB III Keleti csoportjában a második helyen telelő ESMTK-nak a Monorról igazolt Mészáros László mellett még egy új játékosa lett. A 20 esztendős Gyökér Tamás Szigetszentmiklósról került Pesterzsébetre.

A fiatal középpályás Kispesten, a Bp. Honvédnál lett igazolt futballista még 2007-ben. A piros-feketék korosztályos csapatai után 2013-ban került Szigetszentmiklósra, ahol az U17-es együttesben alapember volt, majd a következő évadban az U21-es(!) gárdában is azzá vált. A 2015–16-os sorozatban az új besorolásnak megfelelően az U19-es csapatban játszott, és háromszor pályára lépett az SZTK NB II-es együttesében is. Ezután zömmel a korosztályos csapatot erősítette, majd tavaly ősszel a Pest megyei bajnokságban szereplő Szigetszentmiklósban, a felnőttek között jórészt kezdőként számítottak rá.

Az SZTK azonban február elején visszalépett a bajnokságból, így játékosai szabadon igazolhatókká váltak. Az ESMTK szakmai stábja úgy ítélte meg, hasznára lehet a csapatnak Gyökér Tamás, így a középpályás az Ady Endre úton folytatja pályafutását.

Új szerzeményünk ott volt a szombati kecskeméti felkészülési mérkőzésen is, amelyen az ESMTK Horváth Levente és Markovics Bence góljával 2-1-re nyert a Bács-Kiskun megyei bajnokság éllovasa, a KLC ellen (képünkön).

A meccs góljai: http://www.kecskemetilc.hu/?page=hir_r&id=41266