Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2025. 02. 20.

Célegyenesben a labdarúgók felkészülése

Jövő hét végén folytatódik a küzdelem a labdarúgó NB III-ban. A Dél-Keleti csoportban szereplő ESMTK keretében több változás is történt, a piros-fehérek március 2-án, az első tavaszi fordulóban a Vasas II-höz látogatnak.

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, máshol folytatja pályafutását Kubó Gábor, Tóth Máté, Vukman Donát, Lettner Lóránt és Mlinárcsik Áron, azóta csatlakozott a távozókhoz Stoiacovici Dávid is.

Az érkezők száma szintén változott, a visszatérő Molnár János és Bencze Antal, valamint a Pénzügyőrből Erzsébetre igazolt D’urso Giuliano mellett piros-fehérben láthatjuk márciustól a középpályás Sipos Zsombort (Diósgyőri VTK II, 20 éves), a szintén középpályás Desnica Vladimirt (Martfű, 20 éves) – mindketten játszottak az őszi idényben az ESMTK ellen –, és csapatunkat erősíti majd a balhátvéd Jova Bálint is (Mezőkövesd, 20 éves), aki az elmúlt másfél évben 19 NB II-es mérkőzésen szerepelt, részben a Gyirmót színeiben.

Január végétől sorra játssza felkészülési mérkőzéseit a pesterzsébeti együttes. Turi Zoltán vezetőedző elmondta, hogy ezeket eszközként használják a tavaszi szezon előtt, egyiken sem az eredmény a fontos, hanem az elvégzett munka.

A Dél-Keleti csoportban harmadik helyen álló ESMTK idei első bajnoki mérkőzésére március 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor kerül sor Angyalföldön, az Illovszky Rudolf Stadionban, ahol a negyedik pozícióban lévő Vasas II vendége lesz.

Tavaly augusztusban 3-2- nyert az Ady Endre úton csapatunk (ezen a találkozón készült a kép).

 

Fotó: https://www.vasasfc.hu