Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2022. 09. 29.

Döntetlen a Fradi ellen

Gyors gólváltás után a mérkőzés hátralévő részében csak kisebb-nagyobb helyzetekig jutottak a csapatok a Népligeti Sportcentrumban, ahol a Ferencváros II vendége volt az Erzsébeti SMTK. A tizenegyest hibázó piros-fehérek így már közel két hónapja veretlenek az NB III Közép csoportjában.

Az erzsébetieknél hiányzott a sárga lapok miatti eltiltását töltő Márton Dávid és a betegséggel küszködő Dankó Márton.

A mély talajú pályán nagyon hamar előnybe került az ESMTK. Jeszenszky Ádám kapuskirúgásával Wirth Dániel ugrott ki a védők között, majd 14 méterről, szép bokamozdulattal átemelte a labdát az elé kifutó ferencvárosi hálóőr felett. Még örülni sem maradt idő a vezetésnek, máris egyenlített a Fradi, nem léptek ki a lövésre készülő hazai játékosra az erzsébeti védők, így a 14-15 méteres kísérlet utat talált a jobb alsó sarokba. Nem sokkal ezután cserére kényszerült csapatunk: Leandro túl szigorúan ütközött Kovács Dániellel, aki az esést követően szédülésre panaszkodott, és nem tudta folytatni a játékot. Hol egyik, hol másik együttes volt némi mezőnyfölényben, kisebb helyzetek is kialakultak a kapuk előtt. A félidő közepén Kovács Botond húszméteres lövése a felső lécen csattant, és Jeszenszkynek is kellett néhányszor hárítania. A hajrában ismét megszerezhette volna a vezetést az ESMTK. Wirth Dánielt szabálytalanul állították meg a 16-oson belül, a büntetőt Molnár János végezte el, a jobbra tartó, gyenge lövést azonban kiütötte az FTC kapusa.

A második játékrész a gólokat leszámítva hasonló volt, mint az első, mindkét oldalon akadtak veszélyes helyzetek, többnyire pontrúgások után. A mérkőzés végén bevihette volna a győztes találatot az ESMTK. A zöld-fehérek

utolsó védője elcsúszott, Molnár J. a kiugró Gáspár Máté elé passzolt, ő rávezethette volna a labdát a kapusra, de ehelyett a beadást választotta, és menteni tudtak a ferencvárosiak.

Az erzsébetiek eddigi teljesítményét dicséri, hogy az FTC honlapja „Döntetlen az éremesélyes ellen” címmel számolt be a mérkőzésről.

– Küzdelmes, hektikus meccset játszottunk a Fradival – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Közelebb álltunk a győzelemhez, hiszen büntetőt hibáztunk, az utolsó negyedórában mi támadtunk többet és veszélyesebben, a végén pedig nagyobb higgadtsággal eldönthettük volna a találkozót.

A Közép csoport létszáma időközben 18-ra csökkent, a Balassagyarmat és a Makó visszalépett a további küzdelmektől. Ez a mieinket kellemetlenül érinti, ugyanis a BSE-t még augusztusban legyőzték, így ezt a három pontot most levonták a csapattól.

Az ESMTK legközelebb október 2-án, vasárnap 15 órakor lép pályára, a piros-fehérek az Ady Endre úton a még veretlen Dunaújvárost fogadják.

 

Ferencváros II–Erzsébeti SMTK 1-1 (1-1)

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Túri D., Lipcsei Á., Molnár T. – Kovács B., Slezák – Kovács D. (Molnár J., 9.), Sükösd (Gáspár, 67.), Soós B. (Horváth L., 67.) – Wirth (Lutz, 82.)

G.: Wirth (4.)

 

Fotó: https://www.fradi.hu