Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2021. 03. 18.

Egyszer minden sorozat megszakad

A labdarúgó NB III három csoportjában egészen március közepéig egyetlen csapat maradt veretlen vendégként: az Erzsébeti SMTK. A tizenkettedik idegenbeli mérkőzésen azonban véget ért a XX. kerületi piros-fehérek nagy szériája, vereséget szenvedtek a másodosztályba igyekvő Iváncsa pályáján.

Az erzsébeti védelemből hiányzott az egyik alapember, az előző fordulóban a 92. percben sárga lapot kapott Lipcsei Ádám, az ESMTK 4-ese ötödik figyelmeztetése miatt kényszerült kihagyni az iváncsai összecsapást.

Hamar megszerezte a vezetést a tiszta pirosban játszó vendéglátó együttes, a 3. percben egy jobb oldalról érkező beadást fejeltek a hálónkba a házigazdák. A félidő közepén egy szöglet után Póti Krisztián szabálytalanul állította meg a gólhelyzetben a kapu elé érkező egyik iváncsai játékost, és a tizenegyest magabiztosan értékesítették a Fejér megyei piros-fehérek. Nem sokkal később Kozma Richárd a 16-os oldalvonaltól lőhetett szabadrúgást, a labdát a gólvonalról fejelték ki a hazaiak. Ezután Menczeles Iván kétszer is bravúrral hárította az iváncsaiak kísérletét.

Noha a szünet után veszélyes erzsébeti támadással folytatódott a találkozó, mégis a vendéglátók örülhettek ismét. Néhány perccel később aztán Kozma Richárd 18 méterről gyönyörű gólt lőtt. A hátralévő bő félórában mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de az eredmény már nem változott.

Azt, hogy mit jelentett ez a győzelem a hazaiak számára, jól mutatja, miként vélekedtek a mérkőzésről az iváncsaiak: „Csapatunk a tavasz legjobb teljesítményét nyújtotta, és a siker értékét növeli, hogy ezt egy nagyon jó csapat ellen érte el.”

Sovány vigasz, de a dicsérő szavakért nem jár pont…

Az ESMTK legközelebb március 21-én, vasárnap 15 órakor a Budapest Honvéd-MFA II ellen lép pályára az Ady Endre úton.

 

Iváncsa KSE–Erzsébeti SMTK 3-1 (2-0)

ESMTK: Menczeles – Nagy M. (Lázár, 76.), Túri D., Póti, Tóbiás – Slezák, Kovács B., Soós B. (Horváth R., 36.) – Kovács D. (Dankó, 46.), Horváth L., Kozma

G.: Kozma (57.)

 

Fotó:

https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore/photos