Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2019. 10. 01.

Erzsébeti győzelem a pályaavatón

Közel két és fél év után ismét otthon játszhatott az NB III Keleti csoportjában a Tállya KSE, és a pályaavatón az Erzsébeti SMTK-t fogadta. Csapatunk elrontotta a hazaiak örömét, egy tizenegyesből szerzett góllal elhozta a három pontot.

A felújított pálya körül szépszámú közönség foglalt helyet, ehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy az avató mérkőzésre a TKSE belépőjegy nélkül engedte be a szurkolókat, köztük a hosszú utazást vállaló erzsébetieket.

Az ESMTK kapujába visszatért a deréksérüléséből felépült Bonica Sebastian. Sok dolga nem akadt, mint ahogy sajnos tállyai kollégájának sem. Gyűrték egymást a felek becsülettel, de sok volt a pontatlanság a lanyha iramú mérkőzésen, és bár a piros-fehérek vezettek néhány veszélyesnek tűnő akciót, a körülményes játék nem vezethetett eredményre.

A szünetben mindkét edző felhívta játékosai figyelmét néhány dologra, és ennek köszönhetően egy egészen más meccset láthattak a nézők a második félidőben. Lendületesebben futballoztak a csapatok, és az egyik erzsébeti támadás végén büntetőhöz jutottak a mieink. Egy lövés lepattant az egyik tállyai védő kezéről, a labda Boda Józsefhez került, ám mielőtt lőhetett volna, felrúgták. A tizenegyest a sértett végezte el, és magabiztosan lőtt a kapuba. A hátralévő félórában jobbára a hazaiak lábán vándorolt a labda, de csak beadásokig jutott a Tállya. Az erzsébeti kontrákban benne volt a veszély, ám ennél tovább a piros-fehérek sem jutottak. Az előnyt sikerült megőrizni, így győztesen jöhetett haza az ESMTK a tállyai pályaavatóról.

– A hazaiakat az is motiválta, hogy győzelemmel avassák fel megújult pályájukat, mi pedig nagyot küzdöttünk a második félidőben ezért a három pontért – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Nem játszottunk jól, de mindenkinek helyén volt a szíve, így egy döntetlenszagú mérkőzésen sikerült nyernünk.

Az ESMTK legközelebb október 6-án, vasárnap 14.30-kor lép pályára, csapatunk az Ózdi Kohász együttesét fogadja az Ady Endre úton. 

 

Tállya KSE–Erzsébeti SMTK 0-1 (0-0)

ESMTK: Bonica – Lázár, Gubacsi, Lipcsei Á., Tóbiás – Slezák, Túri D. (Despotovic, 71.), Kovács B. – Kovács D., Horváth L. (Oroszi, 58.), Boda

G.: Boda (59., 11-esből)

 

Fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore