Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2023. 10. 16.

Erzsébeti győzelem Békéscsabán!

Eddigi összes, mind a tíz mérkőzését megnyerte az NB III Dél-Keleti csoportjában a jelenleg tabellavezető Békéscsaba, a tizenegyediken, október 15-én azonban megállította a lila-fehéreket a dobogó második fokán álló ESMTK. Mindhárom gól büntetőből született, a győztes fővárosi találat a 91. percben esett.

 

Az első perctől kezdve látszott, hogy mindkét csapat meg akarja nyerni a csoportrangadót, nyitottan játszottak a felek, veszélyes támadásokat vezettek. A félidő közepén egy ártatlannak látszó akció végén tizenegyeshez jutottak a lila-fehérek. A büntetőterületen belülre emelt labdát Tagai András sodorta el a csabaiak támadója elől, de úgy tűnt, közben kézzel is érintette, és a játékvezető 11-est ítélt, amit a sértett értékesített. Az erzsébetieket felpaprikázta a semmiből született hazai gól, és egy 18-19 méteres lövés után a felső lécről vágódott le a labda.

A szünetben Turi Zoltán, az ESMTK vezetőedzője felhívta a piros-fehérek figyelmét néhány fontos dologra, és egy újabb csatár pályára küldésével próbálta erősíteni a támadójátékot. Ez meg is látszott a folytatásban, és főleg a bal oldalon vezettek sokat ígérő akciókat az erzsébetiek. Hamar egyenlíthettek volna a mieink, ám Wirth Dániel 16-oson belüli lerántásánál néma maradt a bíró sípja. Molnár János tizenhat méteres lövését még védte a csabai hálóőr, de játékrész közepén már tehetetlen volt. Molnár J. jobbról, a 16-os közeléből ívelt az ötös felé futó Lucz Viktor irányába, a csabaiak védője azonban felemelt kézzel elütötte előle a labdát. A vétkes sárga lapot, majd mivel ez már a második volt neki, pirosat is kapott, a mieink pedig büntetőt. A 11-est Molnár János nagy erővel vágta a hálóba. A piros-fehérek 21-ese remek formában futballozott, egy pontrúgás után kipattanó labdát lőtt kapásból kapura, de a Békéscsaba rutinos, NB I-es tapasztalattal is rendelkező hálóőre ismét hárított. Nem sokkal a rendes játékidő letelte előtt Wirthert rántották le az alapvonalnál, a játékvezető azonban újfent továbbot intett.

Elkezdődött a 90. perc, és úgy tűnt, egy ponttal távozik az ESMTK a Viharsarokból. Márton Dávid balról, a tizenhatos vonalával egy magasságban végzett el bedobást, Molnár János egy szép csel után befelé húzott, ballal középre passzolt Wirth Dánielhez, aki az ötös sarkánál átvette, majd visszafelé indult, védője pedig becsúszva akarta szerelni, ám a labdát és csatárunk lábát is eltalálta. A 11-esnek ismét Molnár János futott neki, és a felső sarokba bombázta. A piros-fehérek nem csupán megszakították a Békéscsaba győzelmi sorozatát, hanem meg is verték a lilákat!

– Az első félidő nem tetszett, nagyon rossz felfogásban játszottunk, bár így is akadtak lehetőségeink, majd a szünetben megbeszéltük, miken kell változtatni – mondta Turi Zoltán. – Hatalmas dicséret a fiúknak, végig nyílt sisakos küzdelmet vívtak a csoport éllovasával. Miután emberelőnybe kerültünk, igyekeztünk a javunkra fordítani a meccset, és ez végül sikerült is.

Az ESMTK legközelebb október 22-én, vasárnap 13 órakor a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II ellen lép pályára az Ady Endre úton.

 

Békéscsaba 1912 Előre–Erzsébeti SMTK 1-2 (1-0)

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Molnár T., Tagai, Márton – Slezák, Kovács B. – Molnár J., Soós B. (Lucz, 46.), Szűcs L. – Wirth

G.: Molnár J. (69., 91., mindkettőt 11-esből)

 

Fotó: Facebook/Erzsébeti SMTK Szurkolóinak és Szimpatizánsainak Baráti Köre)