Gól nélküli döntetlen Szegeden
Sok izgalmat nem hozott Szegeden a VSE és az ESMTK összecsapása, a kapuk nemigen forogtak veszélyben. Az április 27-ei találkozón nem esett gól, így a végén mindkét csapat egy-egy pontot könyvelhetett el.
Egyenetlen, rossz talajú pályán mérkőzött meg egymással a két együttes. Októberben kiütéses, 8-0-s győzelmet aratott az Ady Endre utcában az ESMTK, ezúttal egyetlen találatnak is nagyon örültek volna a piros-fehérek. A körülményeknek is nagy szerepük volt abban, hogy végig csapkodó játékot láthatott a közönség. A hazaiakat fűtötte a visszavágás vágya, de sem ők, sem az erzsébetiek nem tudtak betalálni a kapuba. Kisebb lehetőségek mindkét oldalon adódtak, de igazán nagy gólhelyzetet egyik fél sem tudott kialakítani. Igaz, a végén nem sok hiányzott a szegedi találathoz, de szerencsére ebből az akcióból sem lett semmi.
– Gyenge színvonalú meccs volt, akár egy véletlen is eldönthette volna a három pont sorsát, a látottak alapján igazságos eredmény született – mondta Turi Zoltán vezetőedző.
Az ESMTK legközelebb május 4-én, vasárnap 17 órakor lép pályára, a piros-fehérek az Ady Endre utcában fogadják a BKV Előre csapatát.
Szegedi VSE–ESMTK 0-0
ESMTK: Bencze – Puskás, Molnár T., Zsemlye, Tagai – Slezák, D’Urso (Molnár R., 88.) – Molnár J. (Desnica, 78.), Soós B., Márta – Sándor (Balogh M., 46.)
Fotó: https://szvse.hu