Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2023. 05. 02.

Gólzáporos búcsú, mesterhármassal

Utolsó hazai mérkőzését játszotta az ESMTK április 30-án a hamarosan véget érő 2022–23-as NB III-as évadban. A piros-fehérek hat góllal örvendeztették meg kilátogató szurkolókat az Ady Endre úton, Wirth Dániel háromszor is bevette a dabasiak kapuját.

 

Az erzsébetiektől továbbra is hiányzott a sérüléssel bajlódó Lucz Viktor és Lipcsei Ádám, Molnár János sárga lapok miatt eltiltását töltötte. Túri Dániel egy edzés után vállalta a játékot.

Az első komolyabb lehetőség a mieink előtt adódott, Kovács Dániel ugratta ki Wirth Dánielt, aki azonban ajtó-ablak helyzetben rosszul vette át a labdát. Nem sokkal később viszont már ünnepelhetett középcsatárunk: Soós Bence lövését még blokkolták a dabasiak, a kipattanót Wirth 8-9 méterről, nagy erővel a léc alá vágta. Ezután pontatlan célzás vagy technikai hiba miatt több hazai lehetőség is kimaradt, majd az első félóra végéhez közeledve Márton Dávid balról érkező beadását Soós B. kapásból, 12 méterről bombázta a léc alá. Néhány perc múlva Kovács D. jobbról küldte középre a szögletet, a lepattanó labdát Túri Dániel 7 méterről, laposan a bal alsó sarokba juttatta. A vendégek pontrúgásokkal, nagy bedobásokkal próbáltak zavart kelteni, de komolyabb helyzetük nem akadt.

A térfélcsere után sem változott a játék képe, veszélyesebben futballoztak az erzsébetiek. Negyedóra elteltével potyogni kezdtek a gólok, tizenegy perc alatt négyszer álltak fel középkezdéshez a csapatok. Wirth Dániel kezdte a sort, aki Kovács D. jobb oldalról érkező passzát követően a védőjét megelőzve, 10-11 méterről, félmagasan lőtt a hálóba. Váratlanul szépített a Dabas, egy bal oldali beadásnál nem tudtak tisztázni védőink, és a laposan ellőtt labda a lábak között besurrant a jobb alsó sarokba. Nem sokáig örülhettek ennek a Pest megyeiek, Molnár Róbert a 16-os oldalvonalától passzolt Kovács Dániel elé, aki futtából, tizenegy méterről lőtt a léc alá. Némi szünet után Wirth Dániel megszerezte harmadik találatát: jobbról kapta a labdát a tizenhatoson belül, egy szép csellel tisztára játszotta magát, majd az ötös tájékáról a jobb alsó sarokba helyezett. Bár akadtak még hazai lehetőségek, több gól nem esett – megjegyzendő, a második félidő két erősen tizenegyesgyanús helyzetnél is továbbot intett a játékvezető hölgy. A hosszabbításban bemutatkozott az NB III-ban a 17 éves Horváth István.

– Utolsó hazai meccsünkön győzelemmel akartunk búcsúzni közönségünktől, és ez eredményes, helyenként látványos futballal sikerült is, amiért gratulálok a csapatnak – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Egyúttal szeretném megköszönni szurkolóinknak az egész éves biztatást, sokat segítettek nekünk itthon és sokszor idegenben is.

Az ESMTK legközelebb május 7-én, vasárnap 17 órakor Szekszárdon lép pályára.

 

Erzsébeti SMTK–FC Dabas SE 6-1 (3-0)

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Túri D., Molnár T., Márton – Slezák, Ferkel (Kovács B., 85.) – Kovács D. (Boda, 85.), Soós B., Szűcs L. (Sükösd, 80.) – Wirth (Horváth I., 92.)

G.: Wirth (10., 61., 72.), Soós B. (28.), Túri D., 35.), Kovács D. (65.)

 

Fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore