Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 10. 14.

Gyors gól és három pont

Sérülések és eltiltás miatt alaposan felforgatott csapattal lépett pályára Egerben az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek jól kezdtek, már az 5. percben megszerezték a vezetést, és bár a sok kimaradt helyzet miatt végig izgalmas volt a mérkőzés, megérdemelten hozta el az ESMTK három pontot a hevesi megyeszékhelyről.

Nem volt könnyű helyzetben az egri mérkőzés előtt Turi Zoltán, az erzsébetiek vezetőedzője. A legutóbb megsérült Privigyei Ádám és Szabó Ádám csak a kispadon foglalt helyet, rájuk nem számíthatott a szakember, miként az edzéseket csak hétfőn elkezdő Nagy Martinra sem, Túri Dániel pedig piros lapja miatt nem játszhatott.

Jól kezdték a piros-fehérek az összecsapást, és hamar előnybe kerültek. Az 5. percben Nagy Richárd ugratta ki Soós Bencét, aki tizenkét méterről a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt. A folytatásban is az erzsébetiek futballoztak veszélyesebben, de hiába állt szemben Kovács Dániel és Bányai Róbert is csupán az egri kapussal, nem tudtak gólt szerezni.

A fordulás után nagy küzdelem folyt a pályán. A hazaiak jobbára hosszú ívelésekkel próbálkoztak, Bonica Sebastiannak csak egy védeni valója akadt. Az erzsébetiek ebben a játékrészben is szerezhettek volna újabb gólt, de az utolsó passzok nem sikerültek. A hajrához közeledve Bartha Rolandot szabálytalanul szerelték az egriek a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt.

– Ilyen összeállításban még nem futballoztunk, ezért dicséret illeti a csapatot, hogy végig kezében tartotta a mérkőzést, amelyet egy nagyon rossz talajú pályán játszottunk – mondta Turi Zoltán. – A helyenként durván játszó hazaiak ellen többször is végleg eldönthettük volna a meccset, de kimaradtak a helyzeteink, ezért izgalmas volt a vége.

Az ESMTK legközelebb október 21-én, vasárnap 14 órakor lép páláyra, az Ady Endre úton a Debreceni EAC lesz az ellenfél.

 

Eger SE–Erzsébeti SMTK 0-1 (0-1)

ESMTK: Bonica – Lázár, Markovics, Mohácsik, Tóbiás – Horváth L., Slezák, Bányai, Soós B. (Keményffy, 88.) – Kovács D., Nagy R. (Bartha R., 63.)

G.: Soós B. (5.)

 

Fotó: www.heol.hu