Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2019. 10. 29.

Győzelem Balassagyarmaton

Három döntetlen után ismét győztesen hagyta el a pályát az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportjában. A piros-fehérek október utolsó vasárnapján az újonc Balassagyarmat vendégei voltak, és bár az eredmény nem ezt tükrözi, végig fölényben futballoztak, és megérdemelt sikert arattak.

Nem volt könnyű helyzetben Turi Zoltán vezetőedző a mérkőzés előtt: Boda József és Túri Dániel eltiltás miatt nem játszhatott, Tóbiás Zsolt reggelre belázasodott, Birtalan János pedig sérülten ült a kispadra. Így helyet kapott keretben a 17 éves Abért Márton, aki egy ideje már a felnőtt csapattal edz, és a szakmai stáb elégedett a teljesítményével.

Kellemes időben, rossz talajú pályán csaptak össze a felek. Az első helyzet Slezák Richárd előtt adódott, 16 méteres lövését szép mozdulattal védte a gyarmati kapus. Még húsz perc sem telt el a találkozóból, amikor egy bal oldali akció végén egészen az ötösig jutott a hazaiak centere, és közelről a hálóba lőtt. A gól után is támadásban maradtak a tiszta pirosban játszó erzsébetiek, igaz, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Egy szabadrúgás után Gubacsi Zoltán fejelt kevéssel a kapu mellé, és a BSE hálóőre többször is remekül védett.

A második félidőben még nagyobb lett az ESMTK mezőnyfölénye, és ez hamar góllá is érett. Röviden mentettek a gyarmatiak, Despotovic Vanja Kovács Botond elé fejelte a labdát, aki maga elé tette, és a jobbösszekötő helyéről, hét méterről kilőtte a hosszú sarkot. Tíz perccel később Kovács B. emelt a teljesen egyedül hagyott Slezák elé, ő levette a labdát, és hat méterről a kapus mellett a bal sarokba lőtt. Nem sokkal később Kovács Dániel Herczeg Lászlóval játszott össze, majd nyolc méterről centikkel a hosszú felső sarok mellé tekert. A hajrában Lázár Benjamin ível Slezákhoz, akit hátulról fellöktek a 16-oson belül, a büntetőt Herczeg laposan a jobb alsó sarokba helyezte. A hosszabbításban egy balról érkező beadásnál lemaradtak a védők a gyarmatiak cserejátékosáról, és ő nyolc méterről a bal sarokba fejelt.

– A meccs nagy részében uraltuk a játékot a szívós, harcos Balassagyarmat ellen, de ezúttal hiányzott a szokásos élesség a futballunkból – mondta Turi Zoltán. – A látottak alapján így is megérdemelt győzelmet arattunk, amit elsősorban a bennünket elkísérő szurkolóinknak ajánlunk.

Az ESMTK legközelebb november 3-án, vasárnap 13.30-kor lép pályára az Ady Endre úton, ahol a Tiszaújváros együttesével játszanak rangadót.

 

Balassagyarmati SE–Erzsébeti SMTK 2-3 (1-0)

ESMTK: Bonica – Nagy M., Gubacsi, Lipcsei Á., Lázár – Herczeg, Slezák, Kovács B. – Kovács D., Horváth L. (Oroszi, 87.), Despotovic

G.: Kovács B. (55.), Slezák (66.), Herczeg (83., 11-esből)

 

fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore