Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2020. 08. 18.

Harmadszor is kapott gól nélkül győztünk

Második idegenbeli mérkőzését is megnyerte és immár 270 perce érintetlen az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapatának hálója. A piros-fehérek ezúttal Rákoscsabáról tértek haza győztesen.

A meccs előtt ugyan elkezdett esni az eső, de a jó talajú rákoscsabai pályán ez nem okozott gondot egyik csapatnak sem. Az erzsébetiek azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, több veszélyes támadást vezettek, és ha kicsit jobban koncentrálnak, már az első félórában eldönthették volna a három pont sorsát a Rákosmente FC ellen. Egyszer azért sikerült betalálni a hazaiak kapujába, a 20. percben Kovács Dániel beadását Lipcsei Ádám fejelte a hálóba. A félidő utolsó harmadában néhány távoli lövéssel, beadással próbáltak zavart okozni a csabaiak, de nem jártak eredménnyel.

A szünet után nyílt küzdelmet láthattak a nézők, köztük az ESMTK-szurkolók, akik végig lelkesen biztatták a mieinket. Több gólt ígérő helyzet is kimaradt, a legnagyobb akkor, amikor Boda József hat méterről hajszállal fejelt a kapu mellé. A győzelem bebiztosítására így a 89. minutumig kellett várni, ekkor egy szép akció végén Horváth Levente passzolt Slezák Richárdhoz, aki 12-13 méterről a jobb felső sarokba lőtt.

– Az első félidő nagy részében az történt a pályán, amit mi akartunk – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – A fordulás után is sok több helyzetet kidolgoztunk, de ezek sorra kimaradtunk, így a végéig izgalmas maradt a meccs. Szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy szép számban elkísértek bennünket, és rendületlenül biztatták a csapatot.

A sorozatban harmadszor is három pontot szerző, a tabella 3. helyén álló ESMTK legközelebb augusztus 23-án, vasárnap 17.30-kor lép pályára az Ady Endre úton a listavezető Iváncsa ellen.

 

Rákosmente FC–Erzsébeti SMTK 0-2 (0-1)

ESMTK: Menczeles – Nagy M. (Mogyorósi, 46.), Túri D., Lipcsei Á., Tóbiás – Kovács D., Fehér I., Slezák – Boda (Lázár, 76.), Horváth L., Soós B. (Reznek, 83.)

G.: Lipcsei Á.(20.), Slezák (89.)

 

Fotó: www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore