Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2020. 10. 19.

Hazai siker 67 nap után

Megtört a jég: legutóbb augusztus 12-én győzött az Ady Endre úton az Erzsébeti SMTK, még a 3. fordulóban, és most vasárnap, a 14. játéknapon sikerült újból nyerniük otthon a piros-fehéreknek. Ezúttal a Kozármisleny távozott pont nélkül a XX. kerületből.

Ennél rövidebb kispaddal még soha nem állt ki egy mérkőzésre az ESMTK, mint október harmadik vasárnapján. Póti Krisztián a bemelegítés során megsérült, helyette Dankó Márton ugrott be a kezdőcsapatba, Fehér Imre sárga lapok, Mogyorósi Viktor pedig betegség miatt hiányzott. Így viszont csak egy kapusuk és két mezőnyjátékosuk maradt az erzsébetieknek a későbbi cserékhez, ráadásul egyikük, Soós Bence nem tudott edzeni a héten társaival.

Ilyen előzmények után tapogatózó játékkal kezdődött a találkozó az idegenben még veretlen Kozármisleny ellen. A piros-fehérek nagy elszántsággal készültek a meccsre, szerették volna második hazai győzelmükkel megörvendeztetni a szurkolóikat. Az első tíz perc után inkább az ESMTK akarata érvényesült, és kisebb lehetőségek után megszerezte a vezetést. Egy jobb oldali támadás végén Lázár Benjamin betört a 16-oson belülre, lövését a vendégek kapusa védte, a kipattanó labdát azonban a középen érkező Kovács Dániel 12 méterről a hálóba lőtte. Nem sokkal később a kozásmislenyieknek is volt helyzetük, de elügyetlenkedték, majd a 43. percben váratlanul egyenlítettek. A felezővonal közelében labdát szereztek az erzsébetiek, ám a játékvezető szabálytalanságot(?) látott, és a gyorsan elvégzett szabadrúgást követően gólt szereztek a Baranya megyeiek.

A második félidő hazai találattal indult. Lázár a jobb oldalról középre passzolt, és Horváth Levente 13-14 méterről kilőtte a hosszú sarkot. Néhány perc múlva az egyik mislenyi játékos kíméletlenül beleszállt Horváth Leventébe, és pillanatok alatt lökdösődés alakult ki, amelyben a két csapat több futballistája is részt vett. A vendégek 55-öse mellett a partjelző „jóvoltából” Horváth L. kapott piros lapot, pedig ő nem volt szereplője a csetepaténak. A helyzetek itt is, ott is kimaradtak, a legközelebb Boda József járt a gólhoz, akinek fejese a kapufán csattant. A hajrában aztán eldöntötte pontok sorsát az ESMTK, Boda passzával Kovács D. ugrott ki, és a kifutó kapus mellett a hálóba gurított.

– A sok nehézség mellett kettőzött erővel készültünk a Kozármisleny ellen, és a játék képe, a helyzetek alapján teljesen megérdemelten nyertünk – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – A csapat minden dicséretet megérdemel, hogy ennyi gond közepette is kiharcolta a győzelmet.

Az ESMTK legközelebb október 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lép pályára a Ferencváros II ellen az FTC Népligeti Sportcentrumában.

 

Erzsébeti SMTK–Kozármisleny 3-1 (1-1)

ESMTK: Menczeles – Nagy M., Dankó, Lipcsei Á., Tóbiás – Túri D., Kovács D. (Soós B., 85.) – Lázár, Boda (Járvás, 95.), Slezák – Horváth L.

G.: Kovács D. (27., 84.), Horváth L. (49.)

Kiállítva: Horváth L. (55.)

 

Fotó: www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore