Pages Menu
Categories Menu

Posted on 2025. 11. 25.

Hazai vereség az évzárón

November utolsó vasárnapján, az NB III Dél-Keleti csoportjának idei utolsó fordulójában – ami a tavaszi második volt – az ESMTK hazai pályán végigtámadta a szomszédvár Csepel elleni mérkőzést, mégsem tudott pontot szerezni. Az erzsébetiek a második helyen várják a márciusi folytatást.

 

A hideg idő ellenére mindkét csapat szurkolói szép számmal eljöttek az Ady Endre úti stadionba a délpesti rangadóra. Az erzsébetieknél Slezák Richárd sárga lapok, Burzi Alex a legutóbbi meccsen kapott piros lap – két mérkőzésre tiltották el – miatt nem léphetett pályára. Játszott viszont az ESMTK korábbi kiválósága, Túri Dániel – az ellenfél színeiben.

A találkozó meglehetősen egysíkú volt: a hazaiak végig támadtak, a vendégek pedig szorosan védekeztek, és egy-egy kontrával próbálkoztak. A 11. percben a semmiből mégis a csepeliek szereztek vezetést. Egy labdavesztés után a tizenhatoson belül, de a kaputól még távol Molnár Tamás becsúszva akart tisztázni, azonban a piros-kékek játékosának lábát találta – büntető. A lövéshez Bencze Antal hozzáért ugyan, ám kezéről a hálóba vágódott a labda. Nem sokkal később Horváth Roland tekert 14 m-ről, ballal kevéssel a kapu mellé, majd Ladányi Gergő bal sarokba tartó fejesét tolta szögletre a Csepel portása.

A szünet után még nagyobb nyomás nehezedett a szigetiek kapujára, de sokáig eredménytelenül futballoztak a piros-fehérek. A 72. percben Kovács Botond 20 m-ről, ballal lőtt, a labda az egyik vendégvédőn megpattanva jutott a bal alsó sarokba – az MLSZ honlapja öngólként könyvelte el a találatot. Előnybe kerülhetett volna csapatunk, a Desnica Vladimirral szemben elkövetett szabálytalanságért 11-est ítélt a játékvezető, Ladányi Gergő balra tartó lövését azonban kivédte a csepeli kapus. Nem sokkal később, a 85. percben jött a hidegzuhany, egy jobbról érkező beadást zavartalanul levehetett a tizenhatoson belül a vendégek 6-osa, és félfordulattal a bal felső sarokba lőtt.

– Ezen a mérkőzésen megtapasztalhattuk a futball igazságtalanságát – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Végigtámadtuk a meccset, a csepelieknek a tizenegyesen kívül egy kaput eltaláló lövésük volt, mégis ők örülhettek a végén. Sokszor hoztunk rossz döntéseket, kimaradtak a helyzeteink, és kétszer nagyot hibáztunk hátul. Fájó vereséget szenvedtünk.

A bajnoki tabellán a 38 pontos Monor mögött a második helyen várja a tavaszt az ESMTK 32 ponttal, eggyel megelőzve a Gyulát és a III. Ker. TVE együttesét. December 11-ig edzésben marad a gárda, hetente háromszor tréningeznek a fiúk, majd kezdődik a téli szünet.

 

ESMTK–Csepel SC 1-2 (0-1)

ESMTK: Bencze – Puskás G., Molnár T., Zsemlye, Száhl – Kovács B., Soós B. – Molnár J. (Desnica, 65.), Ladányi, Kutsera (Kern, 71.) – Horváth R.

G.: Kubitsch (öngól, 72.)