Hiába volt sok helyzet, gól nem esett
Az NB III Dél-Keleti csoportjának éllovasa és sereghajtója csapott össze szeptember második vasárnapján az Ady Endre úton. Hiába játszott végig nagy fölényben az ESMTK, egyetlen helyzetét sem tudta gólra váltani, így a Tiszaföldvár ponttal távozott.
Minden labdajátékban az előzetesen papírforma-győzelmet ígérő mérkőzések a legnehezebbek – nem volt ez másképp a Tiszaföldvár pesterzsébeti vendégszereplésekor sem. Az ESMTK az első félórában egyre-másra alakította ki a gólhelyzeteket, ám ezek sorra kimaradtak – az előző fordulóban mesterhármast szerző Kubó Gábor egymaga többször is bevehette volna a TSE kapuját. A szinte csak a védekezésre koncentráló földváriak a játék lassítására törekedtek, legfeljebb egy-egy kósza ellenakcióval próbálkoztak.
A második félidőben még inkább „betolta a buszt” a kapuja elé a vendégcsapat, és az idő múlásával az elmaradó vezető gól miatt egyre görcsösebben futballoztak az erzsébetiek. Akárcsak az első játékrészben, ekkor is remekül védett a Tiszaföldvár kapusa, illetve pontatlanul céloztak a mieink. A hazai pontvesztés ellenére a tabella élén maradt az ESMTK.
– Már az első harminc percben eldönthettük volna mérkőzés sorsát, de sem ekkor, sem később nem tudtunk gólt szerezni, így végül két pontot a pályán hagytunk – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – A látottak alapján simán kellett nyernünk, ezért nagyon bosszantó ez az eredmény.
Az ESMTK legközelebb szeptember 14-én, szombaton 15 órakor lép pályára Pestszentlőrincen, a Deák Ferenc „Bamba” Sporttelepen, a Magyar Kupában a legjobb 32 közé jutásért az 1908 SZAC Budapest lesz a piros-fehérek ellenfele.
Erzsébeti SMTK–Tiszaföldvár SE 0-0
ESMTK: Vukman – Molnár R., Molnár T., Tagai, Puskás G. – Slezák, Kovács B. – Kubó (Tóth M., 61.), Soós B., Márta – Lettner (Balogh M., 61.)