Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2022. 03. 01.

Kétgólos hátrányból fordított az ESMTK

Még negyven perc sem telt el a mérkőzésből, amikor már 0-2-re állt az Erzsébeti SMTK hazai pályán a Rákosmente FC ellen február utolsó vasárnapján. A piros-fehérek azonban a második félidőben nagy erőket mozgósítottak a pontszerzés érdekében, és előbb egyenlítettek, majd a hajrában a győztes gólt is belőtték.

 

A kezdő tizenegyben és a cserepadon is voltak olyanok, akik nem teljes értékű harcosként várták a meccset. Fűtötte a visszavágás vágya az erzsébetieket, mert augusztusban az RFC három vereség után az ESMTK ellen szerezte meg első győzelmét.

Hatalmas hazai helyzettel indult a mérkőzés: Fekete Máté ugratta ki a bal oldalon Molnár Jánost, akinek ballábas lövése a kifutó kapust találta el. Az első félidőben egymás hibáiból éltek a csapatok, és az egyik ilyenből a 10. percben előnybe kerültek a vendégek, egy szabadrúgás után került a labda a piros-fehérek kapujába. A szünetig lényegében a rákoscsabaiak akarata érvényesült, és a 38. percben labdát szereztek az erzsébeti térfél közepén, majd góllal zárták az akciót. A 45. minutumban Fekete Máté tekerte középre a szabadrúgást, de ketten is hajszállal lemaradtak a beadásról.

A fordulást követően szinte felbillent a pálya, és ha Lucz Viktor egy szép megoldás után – átemelte a rátámadó védőt – nyolc méterről pontosabban céloz, hamar megszülethetett volna a szépítő találat. Erre a 63. percig kellett várni, ekkor Gábor Lukács balról átívelte a labdát a hosszú oldalon érkező Molnár Jánoshoz, aki 6-7 méterről a jobb sarokba fejelte. Ez nagy lökést adott a csapatnak, és hét perccel később egy remek támadás végén egyenlített. Gábor L. passzolt jobbra Molnár J.-hoz, ő középre adott, Slezák Richárd pedig szép mozdulattal a jobb sarok felé lőtt. Jó eséllyel gól lett volna, de a labda megpattant egy védőn, és róla vágódott a kapu közepébe. Kevéssel a rendes játékidő vége előtt siker koronázta az erzsébetiek erőfeszítéseit, megfordították a mérkőzés állását. Molnár Róbert Horváth Leventéhez emelt, ő középre passzolt, és Lucz Viktor 8-9 méterről a léc alá bombázott.

– Magunknak tettük nehézzé a meccset, nagy hibákat vétettünk az első félidőben – értékelt Turi Zoltán vezetőedző. – A szünet után aztán nagy akarással futballozott a csapat, sokat dolgoztak a fiúk az egyenlítésért, majd a győzelemért, és szurkolóink hathatós támogatásával sikerült fordítani.

Az ESMTK legközelebb március 6-án, vasárnap 14 órakor Szekszárdon lép pályára.

 

Erzsébeti SMTK–Rákosmente FC 3-2 (0-2)

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Túri D., Aranyos, Száhl – Slezák, Dankó (Horváth L., 80.) – Soós B. (Gábor L., 46.), Fekete M., Molnár J. (Lázár B., 90.) – Lucz

G.: Molnár J., (63.), Nyilas B. (70. – öngól), Lucz (86.)