Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2024. 10. 08.

Kimaradt ziccerek, elmaradt büntetők

Október első vasárnapján még negyedóra sem telt az ESMTK tiszakécskei mérkőzéséből, amikor kétgólos hátrányba kerültek a piros-fehérek. Több nagy helyzetet hagyott ki csapatunk, és két tizenegyesgyanús szituációban is néma maradt a játékvezető sípja, így végül pont nélkül távoztunk.

 

Az erzsébetiektől hiányzott a legutóbbi meccsen izomsérülést szenvedett Molnár Róbert. Két hatalmas ESMTK-helyzettel kezdődött a találkozó: előbb Sándor Raul 6 m-es, ballábas lövését hárította bravúrral a hazaiak kapusa, majd Soós Bence jobbról beívelt szabadrúgását Zsemlye Balázs fejelte 6 m-ről a léc fölé. A 9. percben aztán kilépett a védők között az egyik tiszakécskei játékos, és 12 m-ről kilőtte a kapu jobb sarkát. Öt minutummal később egy 25 m-ről eleresztett lapos lövést kiütött Vukman Donát, ám épp egy hazai támadó elé, aki könnyedén vágta a hálóba a labdát. A gyors gólok megfogták a piros-fehéreket, majd miután magukhoz tértek a sokkból, Molnár Tamás fejelt a kapu fölé egy jobb oldali beadást. Erzsébeti szögletet követően ismét ő veszélyeztetett, a 16-oson belülre érve lerántották, de a játékvezető továbbot intett. Tagai András passzával Sándor lódult meg, szép csellel tisztára játszotta magát, 8 m-es löketét azonban a TLC hálóőre bravúros mozdulattal tolta szögletre.

A szünet után mindent egy lapra téve próbált rohamozni az ESMTK, de mintegy húsz percig jórészt a mezőnyben küzdöttek a felek. Ezt követően visszaállt a Tiszakécske, de az utolsó passzok és a lövések rendre nem sikerültek az egykapuzó piros-fehéreknek. Sőt egyszer egy gyors kontra végén nagy helyzetet hibáztak el a házigazdák. Ezután Slezák Richárd lépett ki a jobbösszekötő helyén, hétméteres lövését védte a kécskei kapus, majd Ádámszki Milán kísérletét lábbal hárította. A 89. percben Tagai beemelte a labdát a védők mögé, Ádámszki pedig 8 m-ről, fejjel a kapuba csúsztatta. A hosszabbításban a Kovács Botond indításával meginduló Balogh Máté már a 16-oson belül járt, amikor lerántották, de a bíró sporttárs ezúttal sem látott okot a sípolásra.

– Három pontért jöttünk, így csalódott vagyok a vereség miatt – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Rosszul kezdtünk, de összességében megérdemeltük volna a döntetlent. Sajnos kimaradtak a helyzeteink, és a játékvezető a mérkőzés végeredményét befolyásoló hibákat vétett.

Az ESMTK legközelebb október 13-án, vasárnap 13 órakor az Ady Endre úton lép pályára, csapatunk a tabellán közvetlenül mögötte álló Szegedi VSE-t fogadja.

 

Tiszakécskei LC–Erzsébeti SMTK 2-1 (2-0)

ESMTK: Vukman – Puskás G. (Tóth M., 77.), Molnár T., Zsemlye, Tagai – Slezák, Kovács B. – Sándor (Kubó, 59.), Soós B., Márta (Ádámszki, 77.) – Lettner (Balogh M., 59.)

G.: Ádámszki (89.)

 

Fotó: https://www.tiszakecskefoci.hu/