Kupabravúr: a 16 között az ESMTK!
A Magyar Kupában a legjobb 16 közé kerülés volt a tét október utolsó szerdáján. Az ESMTK az NB II középmezőnyéhez tartozó Kozármisleny vendégeként lépett pályára villanyfényes mérkőzésen. A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem esett gól, így 11-esekkel dőlt el a párharc. Menczeles Iván két lövést is hárított, és a három büntetőt értékesítő piros-fehérek jutottak a következő fordulóba.
Jó körülmények között, jó időben, jó hangulatban csaptak össze a felek a Pécs melletti kisvárosban, Kozármislenyben. A mérkőzésen nem igazán derült ki, hogy osztálykülönbség van a két együttes között, az erzsébetiek szervezetten és bátran futballoztak, több veszélyes támadást vezettek. A legközelebb Ladányi Gergő állt a gólhoz, a félidő közepén rácsapott egy előrevágott labdára, a tizenhatosnál átvette, majd az ötös bal sarkától, már egy védőtől szorongatva, elcsúszva, ballal a jobb felső sarok fölé lőtt. Hátul, amikor kellett, Menczeles Iván jól hárította a hazaiak próbálkozásait.
A térfélcserét követően is hasonló küzdelmet láthatott a szépszámú közönség, és továbbra sem bírtak egymással a csapatok. A hosszabbításban már inkább az NB II-es gárda veszélyeztetett, Menczeles bravúrral védett egy közeli lövést, majd egy szöglet utáni fejes a felső léc tetejéről pattant ki, végül tisztáztak az erzsébeti védők.
Jöhettek a tizenegyesek, és a kozármislenyiek első kísérletét, amely félmagasan érkezett a kapu bal oldala felé, Menczeles Iván kiütötte. Burzi Alex lapos lövése becsapta a hazai hálóőrt, majd Menczeles gyors vetődéssel kiütötte a jobb sarok felé küldött második mislenyi büntetőt is. Molnár Tamás kapufát is érintő tizenegyesét nem tudta hárítani a jó irányba elugró kapus, és ezzel 2-0-ra vezetett az ESMTK. A harmadik sorozatban szépítettek a vendéglátók, Slezák Richárd lapos lövése viszont kipattant a hazai portásról. A következő körben egyenlített a KFC, Desnica Vladimir azonban magabiztosan lőtt a hálóba. Az ötödik mislenyi 11-es a jobb felső sarok fölé szállt, így eldőlt, hogy a párbajt az erzsébetiek nyerték 3-2-re, és bekerültek a legjobb 16 közé, amit egy kupacban összeborulva ünnepeltek a játékosok.
– A 90 perc alapján kivívhattuk volna a továbbjutást, sok labdát szereztünk a hazaiak térfelén, több veszélyes akciónk volt – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – A hosszabbításban akadtak nehézségeink a hosszabb kispaddal rendelkező ellenféllel, de sikerült ezeket megoldanunk. Le a kalappal a fiúk előtt, nagyot küzdöttek, megérdemelten léptek tovább a nyolcaddöntőbe.
Az ESMTK legközelebb november 2-án, vasárnap 13 órakor az Ady Endre utcában lép pályára bajnoki mérkőzésen a III. Ker. TVE ellen.
Kozármisleny FC–Erzsébeti SMTK 0-0, 11-esekkel 2-3
ESMTK: Menczeles – Molnár R. (Puskás G., 71.), Molnár T., Zsemlye, Száhl – Kovács B., Slezák – Molnár J., Soós B. (Gincsai, 112.), Ladányi (Desnica, 79.) – Horváth R. (Burzi, 79.)
