Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2020. 07. 09.

Már meccseken is pattog a labda

Az új idényre való felkészülés második hetének végétől már nem csak az edzéseken gyakorolják a meccsszituációkat az Erzsébeti SMTK labdarúgói. A piros-fehérek heti két mérkőzést vívnak, különböző osztályú csapatok ellen.

Turi Zoltán vezetőedző elégedett azzal, amit a napi tréningeken látott. Noha ilyen hosszú kihagyásra még nem volt példa, a korábbi otthoni, egyéni edzéseknek köszönhetően megfelelő állapotban érkeztek a játékosok a „rendes” felkészülésre. Elmondása szerint mindenki becsülettel végzi a kirótt feladatokat.

Az első felkészülési mérkőzésen az egyetlen ponttal az NB III Nyugati csoportjában „rekedt” III. Ker. TVE-t fogadták a piros-fehérek az Ady Endre úton, a találkozó 0-0-s döntetlennel elért véget.

– A célnak megfelelt ez a meccs, lényegében ugyanolyan terhelésnek fogtuk fel, mint az edzéseket – mondta Turi Zoltán.

Ezen a héten két új játékost tesztel az ESMTK. Ők az edzések mellett részt vesznek a két felkészülési meccsen, és utána döntenek róluk a szakemberek.

A második edzőmérkőzésen az NB II-es Soroksár 2-0-ra győzött Pesterzsébeten. Július 11-én, szombaton 16.30-kor az NB III-ba most feljutott SC Sopronnal játszik az ESMTK az Ady Endre úton.

Az új idény augusztus 2-án, vasárnap kezdődik. A csoportbeosztás még nem készült el az MLSZ-ben, de annyi bizonyos, hogy húsz-húsz együttes szerepel majd mindhárom csoportban. Ezt azt jelenti, hogy 38 fordulót rendeznek a 2020–21-es bajnokságban. Az őszi szezon december 6-ig tart, míg a tavaszi február 28-tól május 30-ig, és összesen hat hétközi fordulóra kerül sor.

 

Fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore/