Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2021. 09. 13.

Nem bírtunk a bajnokesélyessel

Szeptember második vasárnapján az NB II-be igyekvő Kozármislenyt fogadta az Erzsébeti SMTK az Ady Endre úton. A mérkőzésen nagy küzdelmet vívott egymással a két csapat, a három pontot a találkozó egyetlen igazi helyzetét gólra váltó baranyai együttes szerezte meg.

 

A kellemes, késő nyári időben sok ütközést, kemény csatát láthatott a közönség. A kapuk azonban nemigen forogtak veszélyben, a beívelt pontrúgásokat jól hatástalanították a védők. Az első félóra után viszont előnybe kerülhetett volna az ESMTK, ha Soós Bence két kézzel történt fellökéséért büntetőt ítél a játékvezető. A meccs első, és mint később kiderült, egyetlen komoly helyzetéből – amelyet egy védelmi hiba előzött meg – az 58. percben betaláltak a kozármislenyiek, és bár kitartóan próbálkoztak a tiszta fehérben játszó erzsébetiek, nem sikerült egyenlíteniük.

– Ahogy vártuk, kemény, küzdős meccset játszottunk a csoport egyik bajnokesélyesével – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Sokat dolgoztak a fiúk, de egyetlen védekezési hibánkat kihasználták a mérkőzés nagy részében meddő mezőnyfölényben futballozó vendégek. Kérdés persze, hogyan alakult volna az összecsapás, ha megkapjuk a tizenegyest.

Az ESMTK legközelebb szeptember 19-én, vasárnap 15 órakor lép pályára a Fejér megyei I. osztályban szereplő Sáránd otthonában, Magyar Kupa-mérkőzésen, a tét a legjobb 32 közé jutás.

 

Erzsébeti SMTK–Kozármisleny 0-1 (0-0)

ESMTK: Jeszenszky – Nagy M. (Delea, 70.), Túri D., Száhl, Dankó – Molnár J. (Horváth R., 63.), Soós B. (Szabó L., 63.), Slezák, Kovács B. (Póti, 70.) – Horváth L., Lucz

 

Fotó: www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore