Névnapi ajándéknak győzelem
Idei első hazai mérkőzésén, március első vasárnapján győzelemmel köszöntötte névnapján Turi Zoltán vezetőedzőt az ESMTK labdarúgócsapata. A piros-fehérek a Szeged‑Csanád Grosics Akadémia II együttesét fektették kétvállra az Ady Endre utcai stadionban.
Az erzsébetieknél Balogh Máté csatlakozott a maródiakhoz, belázasodott, Zsemlye Balázs pedig öt sárga lapja miatt hagyta ki a meccset.
Aki egy kicsit elkésett, lemaradt a hazai vezető gólról. Bal oldali támadás végén Burzi Ákos tette középre a labdát, ami az egyik szegedi védő felemelt kezéről pattant le – tizenegyes. A büntetőt Molnár Tamás jó lövéssel értékesítette. Az ESMTK fölényben futballozott, de átütőerő nélkül, és bár kisebb lehetőségei adódtak, többnyire a pontatlan passzok miatt nem alakult ki igazán nagy helyzet.
A második félidőben pontosabb és veszélyesebb lett csapatunk, Burzi lefordulás utáni, 9 méterről küldött lövését bravúrral védte a vendégek kapusa. Ő volt a főszereplő Soós Bence fejesénél is, majd Molnár János szép csellel játszotta tisztára magát, a tizenhatosról kapura tekert, ám kevéssel célt tévesztett, ahogy később is, amikor 11 méterről alig lőtt a jobb alsó sarok mellé. Nem hibázott viszont Burzi Ákos a játékrész közepén: egy kapuskirúgást a bal oldalon, a felezővonal közeléből Száhl Gábor fejelt vissza, a térfél közepénél Kutsera Kristóf tovább csúsztatta, a visszafelé kocogó, lesen lévő Ladányi Gergő nem mozdult a labdára, az erzsébetiek 13-asa azonban igen, a tizenhatosnál elvitte a kifutó kapus mellett, és 7 méterről jobbal a hálóba gurított. A végén Desnica Vladimir növelhette volna az előnyt, de 14 méteres lövését hárította a szegedi kapus.
– A héten sok gondunk volt, sérülés, betegségek nehezítették a felkészülésünket, és az első félidőben rengeteg technikai hibával, ritmustalanul játszottunk. A szünetben rendeztük sorainkat, a folytatásban több komolyabb helyzetet kidolgoztunk, és összességében teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést – mondta Turi Zoltán vezetőedző, akit győzelemmel köszöntött csapata a névnapján.
Az ESMTK legközelebb március 14-én, szombaton 11 órakor lép pályára az Illovszky Rudolf Stadionban, ahol a Vasas II lesz az ellenfele.
Erzsébeti SMTK–Szeged‑Csanád Grosics Akadémia II 2-0 (1-0)
ESMTK: Bencze – Puskás G., Molnár T., Molnár R., Száhl – Slezák, Soós B. – Schildkraut (Ladányi, 56.), Kutsera (Kárász, 92.), Molnárt J. (D’Urso, 81.) – Burzi (Desnica, 81.)
G.: Molnár t. (3., 11-esből), Burzi (68.)




