Nyolcat ütött az erzsébeti óra
Kiütéses győzelmet aratott a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjában október második vasárnapján az ESMTK. A piros-fehérek nyolc gólt rámoltak be az Ady Endre úton a vendég Szegedi VSE hálójába.
Legutóbb a 2020–21-es idényben találkozott a két csapat egymással, akkor a Közép csoportban augusztusban a Liza 3-0-ra nyert Erzsébeten, majd a következő év februárjában 6-0-ra diadalmaskodott Szegeden. Négy esztendő után a Tisza-partiak visszajutottak az NB III-ba, és újra egy csoportba kerültek az ESMTK-val. A piros-kékek eddig jól szerepeltek, a mostani összecsapás előtt egy hely és két pont választotta el a két gárdát a tabellán, így rangadónak is nevezhettük a mérkőzést.
Az első félórában mindkét együttes nyíltan futballozott, és hamar megszerezték a vezetést piros-fehérek. Az alapvonaltól mintegy harminc méterre, jobbról ívelt középre szabadrúgást Soós Bence, bent érkezett Zsemlye Balázs, és magasra felugorva, 7 m-ről fejelt a hálóba. Veszélyesebben játszott az ESMTK, de az újabb találatra húsz percet kellett várni. Ekkor Slezák Richárd a 16-oson belülre törve ütközött egy védővel, majd a szegedi játékos eltalálta a lábát – büntető. A tizenegyest Soós Bence a tőle megszokott módon, magabiztosan értékesítette. Tóth Máté nagy helyzetben laposan a jobb sarok mellé lőtt, de a félidő hajrájában kétszer is örülhettek a hazai nézők. Előbb egy ritkán látható góllal növelte előnyét csapatunk: a vendégek portása kitette a labdát az egyik védőnek, akit Slezák Richárd megtámadott, a kaputól 21 m-re beletette a lábát a felszabadító rúgásba, és a labda onnan a bal sarokba gurult. Még fel sem ocsúdhattak a csongrádiak, amikor egy balról elvégzett szabadrúgást Soós Bence 22 m-ről, hajszálpontosan tekert a jobb felső sarokba.
Aki kicsit késve ért vissza a büféből vagy a mellékhelyiségről, az lemaradt az ötödik erzsébeti találatról. Soós Bence a hazai térfélről hozta fel a labdát, kiugratta Balogh Mátét, aki középen kilépett két védő között, és 13 m-ről a bal alsó sarokba lőtt. Csak pár perc telt el, amikor Soós Bence a tizenhatoson belül középre passzolt Márta Leventéhez, ő egy testcsellel tisztára játszotta magát, majd 10 m-ről, ballal a bal sarokba gurított. Hét minutummal később jött a hetedik: egy szépen felépített támadás során Puskás Gábor indította a jobb oldalon Soós Bencét, ő középre passzolt, és az érkező Márta Levente, mielőtt a labda földet ért volna, kapásból, ballal, 13 m-ről, félmagasan kilőtte a jobb sarkot. Alig több mint egy órája tartott a meccs, és már 8-0 állt az eredményjelzőn. Egy jobb oldali akció végén Tóth Máté lekezelte a labdát, és 9 m-es lövésébe a szegedi kapus ugyan beleütött, ám hárítani nem tudta. Ezután is voltak gólszerzési lehetőségei az ESMTK-nak, de vagy a vendégek hálóőre mentett, vagy hiba csúszott az utolsó passzokba.
– Nagy gratuláció jár a csapatnak, örülök annak, hogy ki tudtuk szolgálni a közönségünket – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Egy nyolc-nullás mérkőzést nagyon nehéz szakmailag értékelni, viszont menni kell tovább, a következő vasárnap újabb feladat vár ránk.
A harmadik helyen álló ESMTK legközelebb október 20-án, 13 órakor az utóbbi három mérkőzésén csupán egy pontot szerző BKV Előre otthonában, a VIII. kerületi Sport utcában lép pályára.
Erzsébeti SMTK–Szegedi VSE 8-0 (4-0)
ESMTK: Vukman – Puskás G., Molnár T., Zsemlye, Tagai – Slezák (Stoiacovici, 76.), Kovács B. – Tóth M. (Kubó, 76.), Soós B., Márta (Ádámszki, 69.) – Balogh M. (Sándor, 69.)
G.: Zsemlye (7.), Soós B. (27. – 11-esből, 41.), Slezák (39.), Balogh M. (46.), Márta (50., 57.), Tóth M. (63.)
Fotó: Foci és Társai Blog/Facebook