Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2025. 04. 09.

Odalett a hazai veretlenség

A 2024–25-ös NB III-as bajnokságban eddig tizenegy hazai mérkőzése közül hetet megnyert és négyszer döntetlenül végzett az ESMTK csapata. Április első vasárnapján, a 12. otthoni meccsen azonban nem sikerült pontot szerezniük a piros-fehéreknek, a nagy sorozatot a Monor szakította meg.

 

Az előző fordulóban a pálya használhatatlansága miatt elmaradt a Tiszaföldvár elleni összecsapás – ezt április 30-án, szerdán 17 órakor pótolják –, így tizenöt nap után játszott ismét tétmérkőzést a „Liza”.

Az első félidőben jórészt mezőnyjátékot láthatott a közönség, az ESMTK az utóbbi időben megszokottól eltérően lassan, pontatlanul futballozott, játékában nem volt átütőerő. A 22. percben a semmiből szerzett vezetést a vendégegyüttes, egy balról érkező beadás átszállt a védők feje felett, és szabadon hagyott monori támadó az ötös sarkáról, kapásból lőtt a jobb alsó sarokba. Bő tíz perccel később egy jobbról középre küldött szögletnél a labda elsuhant mindenki előtt, a túloldalon ismét egyedül találta az egyik MSE-futballistát, aki ötösről ellőtte keresztbe, a bal sarokba. Még a szünet előtt sikerült a szépítés, egy labdaszerzés után Márta Levente indította a bal oldalon Balogh Mátét, ő a 16-oson belülre érve befelé indult, 10 m-es lövését a kapus kiütötte, Molnár János első kísérlete még elakadt a védőkben, másodszorra azonban a kimozduló monori hálóőrt megelőzve, hét méterről, jobbal a jobb sarokba lőtt.

Aki egy kicsit késve ért vissza a nézőtérre, lemaradt a meccs legnagyobb góljáról – sajnos nem az erzsébetiek szerezték. Egy bal oldali bedobás után az első találatot is jegyző monori csatár kapura fordult, és mintegy huszonöt méterről kilőtte a bal felső sarkot. Ez megfogta a piros-fehéreket, és eltartott egy darabig, mire összeszedték magukat, ám érdemi helyzet nem adódott előttük. A 70. minutumban egy balról érkezett beadást Soós Bence fejelt 10 m-ről a jobb sarok felé, a labda a kapufáról visszapattant, és Sándor Raul néhány lépésről, a menteni akaró védőt megelőzve a bal sarokba sodorta. Bár reménykedtek a hazai szurkolók az egyenlítésben, a nem sok veszélyt jelentő erzsébeti próbálkozások nem vezettek eredményre, így az ESMTK elszenvedte első hazai vereségét ebben az évadban.

– Ez nem a mi napunk volt – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Lassan enerváltan játszottunk, és több nagy hibát követtünk el a tizenhatoson belül.

Az ESMTK legközelebb április 13-án, vasárnap 16 órakor a dabasi Wellis Sportparkban lép pályára az utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyerő FC Dabas ellen.

 

Erzsébeti SMTK–Monori SE 2-3 (1-2)

ESMTK: Bencze – Molnár R. (Sipos, 88.), Molnár T., Zsemlye (Tagai, 46.), Puskás – Slezák, Kovács B. – Molnár J., Soós B., Márta – Balogh M. (Sándor, 63.)

G.: Molnár J. (43.), Sándor (69.)

 

Fotó: Facebook/ESMTK Egyesület