Öt gól és továbbjutás a szarvasi hőségben
Hőségben játszotta augusztus utolsó hétvégéjén szezonbeli második Magyar Kupa-mérkőzését az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata. A Szarvasi FC 1905 együttesével a helyi Erzsébet-ligeti Sporttelepen vívott találkozó már az első félidőben eldőlt a piros-fehérek javára.
A mieink közül a sérüléssel bajlódó Kovács Dániel, Szűcs Levente és Túri Dániel csak a nézőtéren foglalhatott helyet. Alig több mint egy perc telt el a meccsből, amikor Lucz Viktor és egy hazai védő csatázott a labdáért, amely Rédei Adriánhoz került, ő pedig 10 méterről, laposan a kapu bal oldalába lőtt. Ez megadta a mérkőzés alaphangját, és az ESMTK végig nagy fölényben játszott, a szarvasiak leginkább előrevágott labdákkal próbálkoztak.
Az első fél óra végéhez közeledve két gyors fővárosi gólt jegyezhettünk fel. Slezák Richárd a bal oldalon indította Rédeit, aki középre emelt, és Lucz Viktor a kapunak félig háttal állva, 11 méterről, akrobatikus mozdulattal lőtt félmagasan a jobb kapufa mellett a hálóba. Még ki sem örülhették magukat a békési városba ellátogató erzsébeti drukkerek, amikor növelte előnyét csapatunk. A balról indult akció végén Slezák nagy helyzetben lövés helyett még egy csellel kísérletezett, de szabálytalanul szerelték. A büntetőt a sértett higgadtan értékesítette. A szünet előtt megszületett a negyedik találatunk is. A jobb oldali tizenhatosnál Helmich Pál levitte a labdát az alapvonalig, középre, hátrafelé passzolt, és az érkező Soós Bence 10 méterről, laposan, nagy erővel a jobb alsó sarokba bombázott. Rédei másodszor is bevette a hazai kaput, de 18 méterről lőtt nagy gólját a játékvezető hölgy érvénytelenítette – nem igazán tudjuk, milyen szabálytalanság előzhette meg a lövést.
A második félidőben sem változott a játék képe, ám az erzsébeti helyzetek sorra kimaradtak. Aztán a 79. percben egy labdavesztés után ellentámadást vezettek a hazaiak, amelynek a végén megszerezték a szépítő találatukat. Az utolsó szó azonban a piros-fehéreké volt, nem sokkal a lefújás előtt Helmich Pál vezette a labdát a szarvasi kapusra, és 14 méterről ellőtte mellette a jobb sarokba.
– Ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Minden dicséret megilleti csapatot, nem emlékszem, hogy edzői pályafutásom alatt játszottunk-e valaha ilyen borzasztó melegben. Külön köszönet az erzsébeti szurkolóknak, akik ilyen időben is elkísértek és biztattak bennünket.
Az ESMTK legközelebb augusztus 30-án, szerdán 17.30-kor az Ady Endre úton lép pályára, a piros-fehérek bajnoki mérkőzésen a Füzesgyarmat együttesét látják vendégül.
Szarvasi FC 1905–Erzsébeti SMTK 1-5 (0-4)
ESMTK: Jeszenszky (Tóth A., 74.) – Molnár R., Molnár T., Tagai, Márton – Helmich, Kovács B. – Rédei (Molnár J, 46.), Slezák (Sztaroszta, 66.), Soós B. (Papp D., 74.) – Lucz (Wirth, 46.)
G.: Rédei (2.), Lucz (26.), Slezák (28., 11-esből), Soós B. (44.), Helmich (89.)
Fotó: https://www.newjsag.hu