Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2023. 04. 28.

Pontot szereztünk Vásárhelyen

A labdarúgó NB III újabb hétközi fordulójában, április utolsó szerdáján Hódmezővásárhelyen vendégeskedett az ESMTK. A kék-sárgák addigi 15 hazai meccsükből tizenhármat megnyertek, így nehéz nap várt a piros-fehérekre, akik végül  gól nélküli döntetlennel, egy pontot szerezve távoztak a csongrádi városból.

 

Különböző sérülések miatt Túri Dániel, Lipcsei Ádám, Lutz Viktor és Kovács Botond sem állhatott csapata rendelkezésére, míg a legutóbb két sárga lap után kiállított Slezák Richárd eltiltását töltötte.

Jól kezdett a bajnoki címre sokáig esélyes – bár papíron még most is az – Hódmezővásárhely otthonában az ESMTK. A 6. percben Kovács Dániel, Molnár János volt a támadás útja, utóbbi jobbról az érkező Wirth Dánielhez passzolt, aki átvette a labdát, majd hét méterről a kapu mellé lőtt. Szűcs Levente és Molnár J. is helyzetbe kerülhetett volna, de az utolsó pillanatban mindkettőjük elől mentettek a védők. A hazaiak elsősorban pontrúgások, hosszú előreívelések, nagy bedobások révén próbáltak veszélyeztetni, Jeszenszky Ádám kétszer is jól hárított a kapujára tartó lövéseket. A félidő közepén ismét a pesterzsébeti 1-es került a figyelem középpontjába. Lehúzott egy beadást, sietett volna kirúgni a labdát, de az egyik vásárhelyi játékos akadályozta ebben, mire ő a kezével tett egy hárító mozdulatot, mire a hazai futballista hanyatt vágta magát – a bíró pedig egy sárga lap kíséretében tizenegyest ítélt. A büntetőt a bal alsó sarok felé lőtte a HFC 13-asa, ám Jeszenszky gyors vetődéssel védett.

A második félidőben többet birtokolta a labdát az ESMTK, a tizenhatos környékére érve azonban rendre pontatlanul passzoltak a piros-fehérek. A játékrész közepén egy lesgólt értek el a hazaiak, érvényes találatig egyik csapat sem jutott. A 88. percben Sükösd Krisztiánt nagyon gyanús körülmények között állították meg a 16-oson belül, de a játékvezető továbbot intett, majd a miért iránt érdeklődő Turi Zoltán vezetőedzőt sárga lappal büntette.

– Ezer sebből vérezve mentünk Vásárhelyre, ennek ellenére a három pont megszerzése volt a célunk – mondta Turi Zoltán. – A hazaiak játékát sikerült „megfojtanunk”, nem tudtak kibontakozni, miközben nekünk is adódtak lehetőségeink. Sajnálom, hogy ismét erről kell beszélnem, de a játékvezető felháborító teljesítményt nyújtott, a mérkőzés végeredményét befolyásoló hibái voltak, és mindkét oldalra kiosztott több felesleges sárga lapot.

A harmadik helyét a Közép csoportban továbbra is őrző ESMTK legközelebb április 30-án, vasárnap 17 órakor az Ady Endre úton lép pályára, a bajnokság utolsó hazai mérkőzésén az FC Dabas lesz csapatunk ellenfele.

 

Hódmezővásárhelyi FC–Erzsébeti SMTK 0-0

ESMTK: Jeszenszky – Rédei, Molnár R., Molnár T., Márton – Soós B., Ferkel – Kovács D. (Boda, 80.), Szűcs L. (Sükösd, 66.), Molnár J. – Wirth