Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2020. 07. 23.

Újabb változások a keretben

Bő egy héttel a 2020-21-es NB III-as idény rajtja előtt négy új játékos érkezése és három távozása biztos az Erzsébeti SMTK-nál. Van egy nagy visszatérőnk is.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Despotovic Vanja munkahelyi elfoglaltsága miatt alacsonyabb osztályban futballozik a jövőben, és Fehér Imre érkezett a Bp. Honvéd MFA-tól. A távozók listája azóta két névvel bővült, Pataki Roland és Balogh Alex is máshol folytatja pályafutását.

– Két tizenkilenc éves fiatallal bővült a keretünk – mondta Nagy Dániel, az ESMTK sportigazgatója. – Komiszár Kristóf a Bp. Honvéd futballakadémiájától jött hozzánk, vele a támadósorban számolhat Turi Zoltán vezetőedző. Dankó Márton a Kelen SC-től igazolt Erzsébetre, ő a Vasas akadémiáján, majd a Puskás Akadémia csapatánál nevelkedett, és a védelem bal oldalán jelenthet erősítést. Fél év után visszatért hozzánk Diósgyőrből Lázár Benjamin (a képen), aki korábban öt és fél éven át játszott az ESMTK-ban. Távozása előtt a játék mellett az U17-es csapat edzője is volt, most a DVTK akadémiáján szerzett tapasztalatait utánpótlás szakmai koordinátorként kamatoztathatja, az MTK-hoz „igazoló” Mlecsenkov Mátyás utódja lesz. Ha pedig az utánpótlás; a Bozsik-központ vezetője az U13-asok edzője, Katona Roland lett.

 

Fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore