Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2020. 07. 21.

 Újra a Közép csoportban az ESMTK

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a 2020-21-es NB III-as sorozat csoportbeosztását és sorsolását. Az Erzsébeti SMTK négy évi keleti „kirándulás” után visszakerült a Közép csoportba.

Az NB I kivételével a labdarúgó bajnokságok a koronavírus-járvány miatt előbb félbeszakadtak, majd az MLSZ befejezettnek nyilvánította őket, és az aktuális állás alapján dőlt el a kiesés és a feljutás kérdése – már amennyiben a magasabb osztályba lépést vállalták az érintett klubok. Az új évadban ismét indíthatnak második csapatot az élvonalbeli egyesületek, ezek szintén az NB III-ban szerepelhetnek. Így három húszcsapatos csoportot hoztak létre, az Erzsébeti SMTK 2016 tavasza után ismét a Közép csoportban játszhat.

Ami a riválisokat illeti, dél-dunántúli gárda éppúgy található a mezőnyben, mint dél-alföldi. A legtávolabbi ellenfelek közé tartozik a Pécs melletti Kozármisleny, a Szeged, a Hódmezővásárhely és a békési Kőrösladány együttese. A fővárosból három NB I-es klub, a Ferencváros, az Újpest és a Bp. Honvéd második csapata került Középre, valamint XVII. kerületi Rákosmente FC. Érdekesség, hogy két dabasi gárda is szerepel ebben a csoportban.

Sűrű augusztus vár a mezőnyre, hét fordulót bonyolítanak le az utolsó nyári hónapban. A rajt augusztus 2-án, vasárnap lesz, az ESMTK az FC Dabas ellen lép pályára az Ady Endre úton 17.30-kor kezdődő mérkőzésen. Egy héttel később Dunaújvárosba utazik csapatunk, majd következik az első hétközi játéknap, 12-én 17.30-tól a Szegedi VSE-t fogadják a piros-fehérek.

A további menetrend (a kezdési időpont még nincs meg minden találkozónál):

aug. 16. 17.30 Rákosmente FC (i.)

aug. 23. 17.30 Iváncsa (o.)

aug. 26. Bp. Honvéd II (i.)

aug. 30. 17.30, Vác (o.)

szept. 5, 16.30 Hódmezővásárhely (i.)

szept. 9, 16.30 Szekszárd (o)

szept. 13. 16.30 Kecskeméti TE (o.)

szept. 27. Dabas-Gyón FC (i.)

okt. 4. 16.00 Kőrösladány (o,)

okt. 10. 15.00 Taksony (i)

okt. 18. 14.30 Kozármisleny (o)

okt, 25. 11.00 Ferencváros II (i.)

nov. 1. 13.30 Paks II (o.)

nov. 8. Újpest II (i., Csepel)

nov. 14. 13.30, Majosi SE (o.)

nov. 22. Monor (i.)

nov. 29. FC Dabas (i)

dec. 6. 13.00 Dunaújváros (o.)