Három ezüstérem Sukoróról
A Velencei-tavi Sukorón, felújított, minőségi versenyzésre alkalmas pályán folytatódott a magyar sárkányhajó-bajnokság július utolsó hétvégén. A fordulót három ezüstéremmel zárták az Erzsébeti SMTK versenyzői, ami az idei legjobb eredményük.
Bár a zivataros időjárás nem könnyítette meg a résztvevők dolgát, a verseny zökkenőmentesen lezajlott, a sárkányhajósok nem jöttek zavarba a felülről is érkező víztől. Szokás szerint a rövidebb táv elő- és középfutamaival kezdődött a bajnoki forduló. Az előfutambeli sima győzelem után az elődöntőben már élesedett a helyzet, hiszen idén már a korábbi hat helyett csak négy egység juthat be az A-döntőbe. Az ESMTK csapata nem hibázott, és magabiztosan jutott a fináléba.
Az A-döntőt a papírformának megfelelően a legerősebb csapat, a Römi KKSK nyerte, utánuk azonban nyolc tizedmásodpercen belül futott be három egység. Az erzsébetiek ebben a centimétereken múló, rendkívül szoros versenyben negyedikként értek célba a Balatonfüred és a Szeged mögött.
A piros-fehérek számára a délutáni hosszú távú versenyen, kétezer méteren adatott meg a visszavágás lehetősége. A mieink kedvenc távján a nagy mezőny miatt – tizenkét egység állt rajthoz – három futamban, egymást tíz másodpercenként követve indultak a csapatok, és a végén az időeredmények határozták meg a sorrendet. Az ESMTK a harmadik futamban a nagy rivális Szeged után, utolsóként következett, és klasszikus, izgalmas üldözőversenyt láthattak a nézők.
A kétkörös verseny során ugyan okoztak némi fennakadást a lassabb hajók a gyorsabbaknak, elsősorban a kormányosaiknak, de kizárással járó súlyos ütközés vagy szabálytalanság nem történt. A jó tempóval evező piros-fehérek két egységet megelőztek, és időben a szegedieket is maguk mögé utasították.
A célba érkezést követően az időeredmények összevetésével teltek percek, és az ezúttal különösen hosszúra nyúlt várakozást követően örömteli hírt közöltek a versenybírók. Az erzsébetiek a sportág jelenlegi legjobbja, a Römi KKSK csapata mögött végeztek, megelőzve a harmadikként záró Tatai Hódy SE egységét, így az eredményhirdetésnél az ESMTK versenyzőinek nyakába akasztották az ezüstérmeket.
A rövid- és hosszú távú mix futamok között most is megrendezték a 200 méteres női és férfi futamokat. A piros-fehérek a Tatai Hódy csapatával összeülve mindkét számban ezüstérmet lapátoltak össze.
A bajnokság utolsó fordulójára a tervek szerint szeptember első hétvégéjén kerül sor. A helyszín eredetileg a Csepeli Szabadkikötő lett volna, de valószínűleg Fadd-Domboriban rendezik meg az idényzárót.