Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2017. 09. 26.

Sikeres szezont zártak a sárkányhajósok

Az elmúlt hétvégén a Velencei-tavi Sukorón rendezték meg a sárkányhajósok idényzáró versenyét, a Magyar Nagydíjat, amelyen vízre szálltak az Erzsébeti SMTK versenyzői is.

A 2017-es év utolsó sárkányhajós versenyét a barátságtalan időjárási körülmények ellenére sikeresen zárták az erzsébetiek. A kétnapos rendezvényen sok számban álltak rajthoz a piros-fehérek.

Az első napon címvédőként álltak rajthoz a mieink a különleges lebonyolítású, 2×200 méteres váltóversenyen, ahol egy tíz- és egy húszfős hajó váltja egymást.
A lassan erzsébeti specialitásnak számító futamot az idén is az erzsébetiek nyerték meg, ráadásul lenyűgöző fölénnyel. Ezzel a sikerrel már másodszor került a pesterzsébeti Duna-partra a díszes vándorserleg!

A hosszú távú, 5 km-es versenyen az ESMTK hajója a legnagyobb esélyes Römi KKSK egységével ütközött, és emiatt a mieink sajnos nagyon hátra csúsztak a sorrendben. A hátralévő táv már csak annyira volt elegendő, hogy az ötödik helyre felzárkózzon a csapat.
Másnap délelőtt a magyar bajnokság keretein belül megrendezett 200 méteres versenyt igazi érzelmi hullámvasútként élték meg az ESMTK sárkányosai. Az előfutam harmadik helyezése után a reményfutamban is csak harmadikak lettek a piros-fehérek, és ezzel éppen csak sikerült bejutniuk az elődöntőbe. Onnan azonban a lelki terheitől megszabadult egység fantasztikus versenyzéssel került a fináléba, ahol az erzsébetiek rátettek még egy lapáttal, és végül fennállásuk legnagyszerűbb magyar bajnoki eredményét elérve ezüstérmet szereztek! A délutáni 2000 méteres versenyen – a papírformának megfelelően – a negyedik helyen végzett a csapat.
Ezzel kialakult a 2017. évi összesített magyar bajnoki végeredmény is, ahol az Erzsébeti SMTK a sokszoros világ- és Európa-bajnok csapatok (Römi, Vác és Szeged) mögött a negyedik helyet szerezte meg.
A nap hátralévő részében a tízüléses hajók versenyszámaira került sor. Ezekben az ESMTK-s lányok egy bronz-, míg a fiúk egy-egy ezüst- és bronzéremmel gazdagodtak.
A csodálatos eredményekkel teli év versenyidőszakának ezzel vége, a piros-fehérek lassan búcsúznak a víztől, és készülnek a téli alapozó edzésekre. Akinek van kedve akár a versenyzői, akár a szabadidős csapathoz csatlakozni, az erzsébetiek szeretettel várják!