Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2017. 07. 30.

Volt jobb, lesz jobb

Az elmúlt hétvégén újra Szegedre, az Európa-bajnoki sikerek helyszínére utaztak az erzsébeti sárkányhajósok, ahol ezúttal a magyar bajnokság harmadik fordulója várt a csapatra.

A rövidebbik táv ez alkalommal az 500 méter volt, és az erzsébetiek könnyed evezéssel jutottak az elődöntőbe. Itt azonban már nem sikerült megismételniük a korábbi hetek összeszedett versenyzését, így sajnos, idén először, nem kerültek be a piros-fehérek A-döntőbe.

A B-döntőben aztán igazolták a mieink, hogy ebben a mezőnyből kiemelkednek. Végig vezetve, magabiztosan nyerték meg a futamot, és az összetettben a hetedik helyet szerezték meg.

A délutáni kétezer méteres futamon így – a versenyszabályok értelmében – a B-döntős mezőny utolsó helyéről indulva kellett minél jobb időt elérniük az ESMTK sárkányhajósainak. Jól teljesített a csapat, remek pályát evezve, kiváló versenyzéssel három előttük induló hajót is sikerült megelőzniük. Ez sem volt elég azonban dobogó eléréséhez, de az összetett ötödik helyért sem érheti szemrehányás a társaságot.